Pesti Srácok

Szent István Renddel tüntették ki Kertész Imrét és Rubik Ernőt

Szent István Renddel tüntették ki Kertész Imrét és Rubik Ernőt

Rubik Ernő feltalálót és Kertész Imre írót a Magyar Szent István Renddel tüntette ki Áder János köztársasági elnök augusztus 20-án, az állami ünnepen a legfőbb közjogi méltóságok jelenlétében a Sándor-palotában.

A magyar állam legmagasabb kitüntetésére azok válnak méltóvá, akik egyedülálló teljesítményük mellett olyasmit adtak nemzetünknek, aminek önmagán túlmutató jelentősége van - hangsúlyozta a kitüntetések átadása után mondott beszédében az államfő. Kertész Imrét méltatva elmondta: az író nemcsak azért vált méltóvá erre a kitüntetésre, mert a magyar Nobel-díjasok sorát gyarapítja, ráadásul magyar íróként ő volt az első, aki elnyerte a legrangosabb irodalmi elismerést, hanem egész életműve elismeréseként. Ez az életmű anatómiai pontosságú leírását adja annak, amit a diktatúrák művelnek az emberi lélekkel - mutatott rá a köztársasági elnök, hozzátéve: Kertész Imre munkássága a szabadság belső megélésének lehetőségéről is szól.

"Köszönöm mindazt, amit öntől tanulhattunk emberi helytállásból, írói bátorságból, a világgal dacoló művészi őszinteségből" - fordult a kitüntetetthez Áder János.

PestiSracok facebook image

Rubik Ernőről szólva az államfő emlékeztetett: "zseniális találmánya", a Rubik-kocka meghódította az egész világot, olyan "csavaros ás bűvös találmány", melynek kitalálásához igazi magyaros észjárásra volt szükség. A kocka nem pusztán játék, hanem olyasmi, ami kreativitásra tanít; ez az egyszerű tárgy szimbolikus jelensége korunknak, egyedülálló szellemi alkotás - hangsúlyozta Áder János, hozzátéve: Rubik Ernő találmánya nemzedékről nemzedékre százmillióknak nyújt kifogyhatatlan inspirációt szerte a világban.

Kertész Imre világhírű, a legrangosabb nemzetközi irodalmi díjjal is elismert, a totalitárius rendszerben tapasztalt szenvedést megrendítően, páratlan mélységgel ábrázoló írói életműve, valamint jelentős műfordítói tevékenysége elismeréséül vehette át a kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében.

Bár a kitüntetettek a helyszínen nem adtak interjút, Kertész Imre a közmédia érdeklődésére - felesége útján - korábban úgy fogalmazott, hogy "a konszenzus megteremtésének a vágyáról és elodázhatatlan szükségességéről szól a díj elfogadása és átvétele".

Rubik Ernő a kultúra számos területén, különösen az építészetet és a formatervezést világszerte folyamatosan megihlető Rubik-kocka feltalálásának negyvenedik évfordulója alkalmából, feltalálói, oktatói, valamint tudományos tevékenysége elismeréseként vehette át a Szent István Rendet.

A kitüntetést, amelyet a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök adományoz, a Mária Terézia magyar királynő által 1764. május 5-én alapított - és 1946-ban megszüntetett - Szent István Rend megújításaként a 2011. évi CCII. törvény alapította meg. Tavaly a köztársasági elnök a legmagasabb állami kitüntetést Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónak és Lámfalussy Sándor közgazdásznak adta át az államalapítás ünnepe alkalmából.

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.