Pesti Srácok

Sziget fesztivál: több mint harminc embert kaptak el a rendőrök

Sziget fesztivál: több mint harminc embert kaptak el a rendőrök

Eddig 33 embert fogtak el a fesztiválon, többségüket kábítószerrel visszaélés miatt. Az előző évhez képest az elfogások száma jelentősen nőtt - közölte a rendőrség.

Eddig 33 embert fogtak el a Sziget fesztivál helyszínén, nagyrészt kábítószerrel való visszaélés miatt - mondta Bucsek Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya csütörtökön a Hajógyári-szigeten tartott sajtótájékoztatóján.

A rendőr dandártábornok közölte: az elfogottak között van egy drogkereskedő, egy körözött ember, továbbá sikerült előállítaniuk sátortolvajokat is. Az előző év adataival összehasonlítva az elfogások száma jelentősen emelkedett, hiszen héttel több, kábítószerrel vagy lopással összefüggő eset volt eddig a Szigeten - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A rendőrség célja a főkapitány közlése szerint, hogy a fesztiválra érkezők felhőtlenül szórakozhassanak, és úgy érjenek haza, hogy nem jutottak kábítószerhez. Ebben nagy szerepe van a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK), amely egy önálló sátorral van jelen a fesztiválon a kijelölt rendőrőrsön kívül - mondta.

Theresa Bubbear brit nagykövethelyettes beszélt, hogy már hét éve dolgoznak együtt a brit és a magyar rendőrök a Szigeten. A tapasztalatcserén kívül ez azért is fontos, mert több száz brit érkezett az idén a fesztiválra.

Forrás: MTI

Fotó: Somay Márk

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.