Pesti Srácok

Tovább mélyül a szakadék Magyarország fejlődő és leszakadó térségei között

null

A szegénység hazai terjedését jelzik az Eurostat legfrissebb adatai. Magyarországon - Szlovákiával, Lengyelországgal vagy Csehországgal szemben - tovább nőtt tavaly azoknak az aránya, akik a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának voltak kitéve. Immár honfitársaink egyharmadáról van szó. Egy másik, a hazai járások helyzetével foglalkozó friss tanulmányból pedig az derül ki, hogy egyre nő a különbség Magyarország fejlődő és leszakadó térségei között. A főváros és az északnyugati régiók már utcahosszal előzik meg az elsősorban az északkeleti tájakon és a Dráva mentén fekvő hátrányos helyzetű térségeket.

Az Eurostat legfrissebb adatai alapján 3,3 millió honfitársunk tartozik a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának kitettek körébe, vagyis egy év alatt százezerrel nőtt a táboruk. Ez azt jelenti, hogy hazánk lakosságának immár 33,5 százalékát fenyegeti szegénység vagy társadalmi kirekesztettség a 2012-es 32,4 százalékot követően. A legkisebb arányt 2008-ban regisztrálta az Eurostat, akkor 28,2 százalékot közölt - írja a napi.hu.

Magyarországhoz hasonló - kissé kedvezőtlenebb - a helyzet Lettországban és Litvániában, míg Románia és Bulgária szénája sokkal rosszabbul áll: 2012-ben az előbbi ország adata 41,7, utóbbié 49,3 százalék volt. Csehország és Szlovákia viszont javítani tudott, a cseh mutató 15, a szlovák 20 százalék alá került, de csökkent a lengyelországi arány is, 26 százalék alá.

PestiSracok facebook image

A magyar járásokat rendezte fejlettségi sorrendbe a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének legfrissebb kutatása. Az elemzés azt mutatja, hogy Magyarország két részre szakadt, a fejlett és fejletlen régiók között pedig egyre nagyobb a különbség. Az összesítés arra fókuszál, hogy megmutassa a legjobb és a leghátrányosabb helyzetű járásokat. A főváros és környéke, valamint az északnyugati régió adja azt a területet, amely az Európai Unióhoz egyre jobban kötődik, gazdaságilag és társadalmilag fejlődik, az ország többi része messzebb áll az európai átlagtól.

– Amennyiben az ezredfordulót követő időszakot vizsgáljuk, megállapítható, hogy Magyarországon növekedtek a fejlettségi különbségek. Azokban a térségekben mutatkozott az átlagosnál gyorsabb gazdasági gyarapodás, amelyeket az ezredforduló idején is kedvező gazdasági helyzet jellemzett. Ebbe a csoportba sorolható Budapest és a fővárosi agglomeráció többi járása, valamint az Észak-Dunántúl központi térségei, mindenekelőtt a győri járás – mondta a Magyar Nemzetnek Nyeste András geográfus, a kutatás egyik készítője.

Napi Gazdaság / Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.