Pesti Srácok

A szocik elutasították a fúziót Gyurcsánnyal

A szocik elutasították a fúziót Gyurcsánnyal

A szocialista párt parlamenti képviselőcsoportjának elsöprő többsége Gyurcsány Ferenc ellenzéki fúzióról szóló álláspontja ellen foglalt állást a tegnap befejeződött kétnapos, zárt ajtók mögött zajló frakcióülésükön – értesült a Magyar Nemzet.

Gyurcsány Ferenc ellenzéki összeolvadásról és egy egységes demokrata párt létrehozásáról szóló, a napokban publikált ötlete is szóba került az MSZP évadnyitó mátraházi frakcióülésének tegnapi napján – tudta meg a lap. A szocialista képviselőcsoport elsöprő többsége határozottan elutasította az egyesülés lehetőségét a korábbi pártelnökkel, és az MSZP önálló megerősödése mellett foglaltak állást. Azt ugyanakkor szinte mindenki elismerte, hogy valamilyen típusú választási együttműködésre szükség van a másik két baloldali kis párttal.

Gyurcsány ötlete szinte egyöntetű elutasításra talált a baloldalon. Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője mindezek ellenére védelmébe vette főnökét, egyúttal támadta a szocialistákat. Blogján azt írta, amikor Gyurcsány „távozott a miniszterelnöki és az MSZP-elnöki posztról – bár állítólag mindenki őt utálta –, pártjának másfél millió szavazója volt. Azóta a szocialista támogatottság nemhogy nem nőtt, de jelentősen csökkent”. Felvetette azt is, hogy Gyurcsány nem hagyta el az MSZP-t, hanem „kitúrták” onnan, ráadásul szerinte az „ellenzék oldalán senki sem vitatja, hogy kormányzása idején Magyarország még szabad, demokratikus, a világ közvéleménye által elismert köztársaság volt”.

PestiSracok facebook image

Továbbiak a Magyar Nemzet szombati számában.

MTI Fotó: Vajda János

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.