Pesti Srácok

Ausztria alig járt jól a vasfüggöny lebontásával

Ausztria alig járt jól a vasfüggöny lebontásával

Az osztrákok 40 százaléka szerint az ország állapota rosszabb lett 1989 óta, 17 százalék pedig nem érez változást - olvasható a Der Standard című napilapban.

Ausztria alig járt jól a Keletet és a Nyugatot elválasztó vasfüggöny lebontásával - derül ki a Der Standard című osztrák napilap vasárnap ismertetett közvélemény- kutatásából. A felmérésből kitűnt, hogy az osztrákok 40 százaléka szerint az ország állapota rosszabb lett 1989 óta, 17 százalék pedig nem érez változást. A megkérdezettek 43 százaléka gondolja úgy, hogy Ausztria profitált az elmúlt 25 évből, 14 százaléka viszont újra felhúzná a vasfüggönyt. Szakértők szerint szerint főleg a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szavazói foglalnak állást a vasfüggöny előtti állapotok mellett.

2009-ben a Der Standard már végzett hasonló témájú felmérést. Akkor 63 százalék gondolta úgy, hogy Ausztria számára is előnyös változások történtek a kilencvenes évek eleje óta, és 22 százalék állította volna vissza a korábbi állapotokat. Idén a megkérdezettek 57 százaléka látja úgy, hogy leginkább Németország profitált a határnyitásból. 51 százalékuk szerint Szlovénia, 49 százalékuk szerint pedig Csehország használta ki legjobban a 25 évvel ezelőtt adódott esélyeket, a legkevésbé pedig Ukrajna (15 százalék) és Fehéroroszország (11 százalék). Magyarországról 42 százalék gondolja azt, hogy nagyon jól élt a vasfüggöny lebontása utáni lehetőségekkel.

PestiSracok facebook image

A határnyitás óta felívelő és leginkább jövedelmező ágazatok közül legtöbben a turizmust említették (62 százalék). A megkérdezettek szerint a legkevésbé a mezőgazdaság (20 százalék) és a tudomány valamint a képzés területén (18 százalék) jelentett fellendülést az 1989 utáni időszak.

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.