Pesti Srácok

Drasztikusan csökkent a nyugdíjasok száma

Drasztikusan csökkent a nyugdíjasok száma

Fél év alatt, idén júniusig 16 ezerrel csökkent a nyugdíjasok száma – írja a napi.hu az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) friss adatai alapján. A nyugdíjasok csökkenése nem meglepő a szigorodó korhatárszabályok ismeretében. Az új adatok szerint az állam kétmillió-tizennégyezer nyugdíjasnak folyósított nyugdíjat június végén.

A korábbi években inkább az volt a jellemző és magától értetődő, hogy a nyugdíjasok száma növekedett. A következő években kétmillió alá is csökkenhet a számuk, majd 2020-ra ismét elérhetik a kétmilliót, és a következő évtizedekben folyamatosan egyre nagyobb részét teszik majd ki a társadalomnak.

A csökkenés egyik oka valószínűleg az, hogy januárban megkezdődött a nyugdíjkorhatár emelése, amely a jelenlegi 62 évről fokozatosan 65 évre emelkedik. A nyugdíjkorhatár évenként hat hónappal emelkedik, így 2014. január elseje óta már 62,5 év a korhatár. Erről még a Bajnai-kormány döntött 2009-ben.

PestiSracok facebook image

Az öregségi nyugdíjasok mellett enyhén csökkent a korhatár alatti öregségi nyugdíjasok száma (ők a nyugdíjba vonult, 59 év feletti fegyveresek), a korhatár alattiak ellátása, a rokkantsági és rehabilitációs ellátás, valamint az özvegyi és szülői nyugdíj. Egyedül a 40 éves szolgálati kedvezménnyel öregségi nyugdíjba vonuló nők száma emelkedett, már 115 ezren vannak.

A volt fegyveres testületi nyugdíjasok csökkenése annak tudható be, hogy a második Orbán-kormány 2011-ben megszüntette az ő nyugdíjkedvezményeiket, illetve a korhatár alatti ellátásokat kapó nyugdíjasok egy részét szankciókkal igyekezett visszakényszeríteni a munkaerőpiacra.

A rokkantnyugdíjasok számát is próbálta lefaragni, de a napi.hu szerint a most látható csökkenés inkább annak tudható be, hogy a rokkantnyugdíjasok folyamatosan érik el az öregségi korhatárt.

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: HVG

Fotó: szimpatika.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.