Pesti Srácok

Engedélyezhetik a vérfertőzést Németországban

Engedélyezhetik a vérfertőzést Németországban

A Német Etikai Tanács szerint a kormánynak el kell gondolkoznia a vérfertőző kapcsolatok dekriminalizálásán. A tanácsadó testület minderről azután nyilatkozott, miután hosszan foglalkoztak egy még 2012-ben történt esettel, ahol három év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki a testvérével létesített szexuális kapcsolatot. A Patrick S. nevű lipcsei férfi és testvére, Susan K. az iratok tanúsága szerint felnőttként találkozott először: szerelembe estek, összeházasodtak és négy gyermekük született, akik közül kettő súlyosan fogyatékos.

Miután kiderült, Patrick és Susan valójában testvérek, a férfi ellen bírósági eljárás indult, melynek végén három év letöltendő börtönbüntetést kapott. Családja szétszakadt: a hatóságok ugyanis elvették a szülőktől a gyerekek felügyeleti jogát. A szigorú ítéletet később a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság is helybenhagyta.

Ezzel szemben a Német Etikai Tanács most arra jutott, hogy a bíróság hibázott, ugyanis nem hivatkozhatott volna arra, hogy a vérfertőző kapcsolatokból származó gyerekeknél nagyobb a fogyatékosság esélye. A tanács véleménye szerint ez a lehetőség ugyanis más párokban esetében is éppúgy fennáll, esetükben mégsem akadálya a legális kapcsolatnak.

PestiSracok facebook image

A 26-tagú, neves tudósokból, orvosokból, teológusokból és ügyvédekből álló Német Etikai Tanács szerdán épp ezért azt javasolta a kormánynak, hogy mérlegelje a vérfertőző kapcsolatok dekriminalizálását. Kiadott határozatukban megemlítik, hogy vérfertőző kapcsolatra – ami a legtöbb európai országban büntetendő – a nyugati országokban elszórtan van csak példa, az érintettek ennek ellenére kivétel nélkül nehéz helyzetben találhatják magukat: egyrészt a várható büntetés miatt, másrészt azért, mert életük végéig megbélyegzik majd őket érzelmeik miatt.

A tanács határozatában kijelentette, véleményük szerint a vérfertőző kapcsolat beleegyező felnőttek között olyan alapjog, amely felülírja a család védelmének absztrakt jogát – tudósított a brit Telegraph.

Forrás: Hír24.hu

Fotó: maszol.ro

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.