Pesti Srácok

Felfüggesztették az MSZP-s Hiszékeny Dezső mentelmi jogát

Felfüggesztették az MSZP-s Hiszékeny Dezső mentelmi jogát

Vesztegetés bűntette és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az Országgyűlés hétfői ülésén felfüggesztette Hiszékeny Dezső szocialista képviselő mentelmi jogát. A képviselők 148 igen, 25 nem és 3 tartózkodó szavazattal hozták meg döntésüket.

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága kedden határozott arról, hogy Hiszékeny Dezső mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlésnek. Az ülésen meghallgatták Hiszékeny Dezsőt is, és ő is mentelmi joga felfüggesztését kérte.

Polt Péter legfőbb ügyész júliusban tett indítványt Hiszékeny Dezső mentelmi jogának felfüggesztésére vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt. A Legfőbb Ügyészség akkor közölte: a megalapozott gyanú szerint egy vállalkozó megtudta, hogy Budapest XIII. kerületében van egy olyan használaton kívüli üzlethelyiség, amelynek a bérleti jogát az önkormányzat addig nyilvánosan nem hirdette meg. 2013 januárjában Hiszékeny Dezső akkori alpolgármester - akinek a működési körébe tartozott a kerület üzlethelyiségeinek, lakásainak kezelése - közvetítő útján ötmillió forintot kért azért, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiség bérleti jogát a bérlemény üzleti hasznosítását tervező embernek juttassa. A pénzt a közlemény szerint nem adták át.

PestiSracok facebook image

Vejkey Imre, a bizottság KDNP-s elnöke a voksolás előtt elmondta: a testület - az eddigi gyakorlatot követve - öt igen és egy tartózkodó szavazattal javasolta a mentelmi jog felfüggesztését. Az elnök közlése szerint a bizottsági tárgyaláson Józsa István (MSZP) alelnök annak az álláspontjának adott hangot, hogy a legfőbb ügyészi átiratban foglaltak nem támasztják alá a megjelölt bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúját. A bizottság elnöke ugyanakkor rámutatott: a jogállamiság ma teljes mértékben garantált Magyarországon. Szerinte az átirat konkrétan tartalmazza azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján a megalapozott gyanú fennáll.

Hiszékeny Dezső felszólalásában megismételte, hogy nem követett el bűncselekményt, és véleménye szerint az ügyészség politikai megrendelésre cselekszik. Előre megtervezett forgatókönyv szerinti akcióról van szó, amelyben manipulatív eszközöket használnak - értékelte, kijelentve: "az akció célja alig leplezett módon" a közelgő önkormányzati választás eredményének befolyásolása. Hozzátette: ismét egy ügy, ami a bűnüldözés köntösébe bújtatva válik a közbeszéd részévé. Megjegyezte: van olyan közvádas ügy, aminek a gyanúsítottja esetében nem függesztették fel a mentelmi jogot, őt Simon Miklósnak hívják.

Kitért arra is: a szocialisták kezdeményezni fogják, hogy az ilyen koncepciós ügyekben és koholt vádak összeállításában közreműködők felelősségre vonhatók legyenek. Régi időket idéző történések ezek - fogalmazott a szocialista politikus és a Tanú című filmet idézte. Szerinte a közelmúlt történéseiből le lehetne forgatni a második részt. "Már csak egy megválaszolatlan kérdés maradt, ki lesz a következő?" - tette fel a kérdést a szocialista politikus.

mti / fotó: 168óra

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.