Pesti Srácok

Itt a kamupártok listája - kezdeményezték megszüntetésüket

Itt a kamupártok listája - kezdeményezték megszüntetésüket

Harmincnégy párt ellen indítottak keresetet az ügyészségek, kérve a bíróságokat, hogy állapítsák meg a pártok működésének megszűnését, mivel azok két egymást követő országgyűlési választáson nem állítottak jelöltet - közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI megkeresésére.

Az 1989-es párttörvény szerint abban az esetben, ha a bejegyzett párt két egymást követő általános országgyűlési választáson nem állít jelöltet, akkor a bíróság az ügyész indítványára megállapítja a párt működésének megszűnését, ami azonban nem érinti az adott párt társadalmi szervezetként (egyesületként) való továbbműködését.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) június közepén tájékoztatta a Legfőbb Ügyészséget arról, mely pártok indítottak jelöltet az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson. A Legfőbb Ügyészségnek már a birtokában volt a négy évvel ezelőtti választáson induló pártok listája, hiszen azt akkor megkérte az NVB elődjétől, az Országos Választási Bizottságtól.

PestiSracok facebook image

A 2010-es és a 2014-es választáson induló pártok listájának, valamint a nyilvántartásba vett pártok listájának egybevetésével határozták meg az ügyészségek, mely pártokkal szemben szükséges a keresetindítás.

A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint szeptember 15-ig az ügyészségek összesen 34 párt ellen indítottak keresetet annak érdekében, hogy a bíróság - a párt egyesületként való további működésének érintetlenül hagyásával - állapítsa meg a párt működésének a megszűnését.

Az ügyészségek a következő pártokkal szemben indítottak keresetet: A Peches Üldözöttek Szövetségének Pártja, Árpád Népe Magyar Nemzeti Párt, Centrum Összefogás Magyarországért, Cigányok Kereszténydemokrata Pártja, Debrecenért Polgári Szövetség, Demokrata Unió, Dolgozók Pártja, Együtt a Magyarországi Romákért Párt, Értékteremtők Politikai Érdekvédelmi Szövetsége - a Közép Pártja, "Hunok Nagy Szövetsége" Párt, Igazi Demokraták Klubja, Kisgazda Polgári Szövetségpárt, Kisgazdák Történelmi Szövetsége, Magyar Demokrata Párt, Magyar Demokratikus Jóléti Párt, Magyar Nemzeti Szövetség, Magyarok Magyarországért Párt, Magyarországi Szolidaritás Párt, Magyar Realista Egység és Béke Párt, Magyar Zsellérek Kisemmizettek Kiszolgáltatottak Pártja, Megújult Magyarországi Roma Összefogás Párt, Nemzeti Munkáspárt, Nemzeti Szociáldemokraták, Országos Választási Szövetség, Ősi Magyar Egység Párt, SMS Demokrata Párt, Szabad Emberek Magyarországért - Liberális Párt, Szövetség az Egységes Magyarországért "Közbiztonság és Demokratikus Közélet Szövetsége", Társadalmi Szerződés Párt, Tisztelet Társaság Pártja, Új Magyar Demokrata Fórum, Új Szociáldemokrata Néppárt, Újvilág Párt, Zöld Mozgalom.

A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint további négy, választásokon nem indult párt esetében az ügyészségek magának a szervezet megszűnésének a megállapítását kérték, mert a rendelkezésre álló adatok szerint a párt a tevékenységével felhagyott, illetve céljainak megvalósítása lehetetlenné vált.

Ezek a pártok a következők: Almafa-Új Demokratikus Koalíció, Baranya Megyei Romák Demokratikus Szövetsége, Társadalmi Igazságosság Pártja, Választópolgárok Szövetsége.

A peres eljárások jogerős befejezésének időpontja függ a bíróságok leterheltségétől, valamint az egyes ügyek egyedi körülményeitől is, de az esetek többségében egy-másfél éven belül várható.

Az Országos Bírósági Hivatal január közepén azt közölte, nyilvántartásukban 147 párt szerepelt.

MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.