Pesti Srácok

MNO: vizsgálat indul az ombudsmani hivatalnál a TASZ ügyében

MNO: vizsgálat indul az ombudsmani hivatalnál a TASZ ügyében

Belső vizsgálatot rendelt el az ombudsmani hivatalban Székely László – tudta meg a Magyar Nemzet. A biztos azért rendelt el vizsgálatot, mert a Magyar Nemzet megírta, hogy előre egyeztetett a TASZ jogvédő szervezet programvezetője és az ombudsmani hivatal egyik főosztályvezetője arról, mikor lásson napvilágot a VIII. kerületi tűcsereprogramról készült, a józsefvárosi városvezetést elmarasztaló ombudsmani jelentés.

A lap birtokába került tavaszi keltezésű, bensőséges levelezésben a TASZ programvezetője keresztnevén szólítja és tegezi az ombudsmani hivatal főosztályvezetőjét, és többször tájékoztatja a tűcsereprogrammal kapcsolatos fejleményekről, így blogbejegyzéseket is ajánl a vizsgálatot folytatók figyelmébe. Május 28-án aztán már arról érdeklődik a főosztályvezetőtől, mikorra tervezik a jelentés nyilvánosságra hozatalát. A programvezető lényegében a jelentés időzített megjelentetésére kéri a főosztályvezetőt arra hivatkozva, hogy nagy médiamegjelenést szánnak neki, ám a következő időszak erre nem lenne alkalmas, mert ő nyaralni megy.

A programvezető szó szerint azt írja: „Másfelől azért is szeretném tudni, mert én szerdán elutazom egy hétre nyaralni, és az nagyon kedvezőtlen lenne, ha éppen abban a hétben jelenne meg az állásfoglalás, amikor semmit nem tudunk vele kezdeni – szeretnénk ugyanis azt a médiában is alaposan elterjeszteni.” Ez utóbbi megjegyzésből arra lehet következtetni, hogy a TASZ-nál tisztában lehettek a jelentés tartalmával, végkövetkeztetésével is.

PestiSracok facebook image

Az ombudsmani hivatal munkatársainak levelezése szerint a jelentés már május 28-án készen volt, és a főosztályvezető olvasta is. A dokumentumból kiderül, hogy a hivatal az önkormányzatnak csupán a jelentés elkészítése után, formalitásból adta meg a válaszadás lehetőségét, tizenöt napos határidővel. „Azt beszéltük meg, hogy a minisztériumnak, önkormányzatnak küldünk mégis megkeresést 15 napos határidővel, tehát az egyébként már általad is olvasott jelentés utána mehet ki” – fogalmazott az elektronikus üzenet küldője.

A jelentést végül csak szerdán, az önkormányzati választási kampány idején hozta nyilvánosságra az ombudsmani hivatal.

Emlékezetes, Székely László alapjogi ombudsman a TASZ panaszbeadványa alapján indított vizsgálatot annak kapcsán, hogy a józsefvárosi önkormányzat felbontotta korábbi együttműködési megállapodását a tűcsereprogramot működtető Kék Pont Alapítvánnyal. Az ombudsman szerint a józsefvárosi tűcsereprogram megszüntetése az egészséghez és az egészséges környezethez való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézte elő. A biztos felkérte Kocsis Máté polgármestert, hogy a helyi lakosok és az intravénás szerhasználók érdekeit egyaránt figyelembe véve tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy a vitás helyzet ne vezessen a drogbetegek egészséghez való alkotmányos jogának ellehetetlenüléséhez.

A TASZ szerdai, terjedelmes közleményében – amely néhány perccel a jelentés nyilvánosságra hozatala után jelent meg – üdvözölte az ombudsmani jelentés megállapításait. A VIII. kerületi önkormányzat közleményében azt írta: szomorúan vették tudomásul, hogy a jelentés tartalmáról a sajtóból kellett értesülniük.

Magyar Nemzet / fotó: origo

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.