Pesti Srácok

Nemi erőszak miatt fegyelmi vizsgálatokat indított az ELTE

Nemi erőszak miatt fegyelmi vizsgálatokat indított az ELTE

Több ember ellen is fegyelmi eljárást indított az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a tanító- és óvóképző kar fonyódligeti gólyatáborában történtek miatt, és felfüggesztette két kar hallgatói önkormányzata elnökségének tevékenységét.

Az intézmény az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfi a rendezvény szervezői között szerepelt és a bölcsészettudományi kar hallgatója. Vele szemben az egyetem vezetése fegyelmi eljárást indított. Hozzátették, hogy mivel az illető szervezőként jelenhetett meg, a gólyatábor előkészítése nem kellő gondossággal történt, ezért az ELTE vizsgálatot és a felelős közreműködőkkel szemben fegyelmi felelősségre vonást kezdeményez. Az ELTE vezetése a vizsgálat lezárásáig felfüggeszti a kar hallgatói önkormányzata elnökségének tevékenységét.

Közölték: az állam- és jogtudományi kar gólyatáborában az ELTE normáival élesen szembenálló rigmusokat használtak az elsőéveseknek szervezett rendezvényeken, ezzel súlyosan vétettek az egyetem normái és a gólyatáborok valós céljai ellen. Emiatt a kari instruktori körök további egyetemi működését az ELTE nem engedélyezi, a történtek feltárására vizsgálatot indít, és annak lezárultáig szintén felfüggesztik a kar hallgatói önkormányzata elnökségének tevékenységét. Ha a vizsgálat személyi felelősséget állapít meg, akkor az érintett hallgatókkal szemben a legszigorúbban járnak el - tette hozzá az intézmény.

PestiSracok facebook image

Emellett az ELTE felfüggeszti a gólyatáborok szervezésének eddigi rendszerét is: azokat az új, központilag kialakított formában, az egyetemi vezetés által meghatározott és számon kért minőségi garanciákkal valósítják meg, az egyetemi hallgatói önkormányzat együttműködési lehetőségéről további egyeztetést indítanak. Az ELTE az intézkedéseket azzal magyarázta, hogy az érintett hallgatói önkormányzatok a rájuk bízott felelősséggel nem tudtak élni, súlyosan megsértették az egyetem normáit.

A sonline.hu hírportál vasárnap számolt be arról, hogy megerőszakoltak egy lányt péntek éjszaka egy fonyódligeti gólyatáborban. Az ELTE azt követően arról adott tájékoztatást, hogy a szervezett programoktól "függetlenül történt" a nemi erőszak. A Kaposvári Járásbíróság elrendelte egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását. Sajtóinformációk szerint a gólyatábor fotósa erőszakolhatta meg a lányt. Az Index hétfőn azt írta: nemi erőszakról, részeg lánnyal való közösülésről is szóló dalokat énekeltettek az állam- és jogtudományi kar gólyatáborában az elsőévesekkel.

mti

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.