Pesti Srácok

Nyilvános vitára hívják ki a DK-sok a fideszeseket

Nyilvános vitára hívják ki a DK-sok a fideszeseket

A Demokratikus Koalíció (DK) valamennyi polgármesterjelöltje nyilvános vitára hívja ki az adott kerület vagy település fideszes jelöltjét – közölte az ellenzéki párt szóvivője. Gréczy Zsolt azt mondta, úgy látják, hogy a fideszes vezetés sok helyen menekül az elszámoltatás elől, miközben a választóknak joguk van tudni, hogy mit tettek, milyen vállalásaikat teljesítették "Orbán Viktor emberei". A szóvivő felszólította a helyi televíziókat és rádiókat, valamint az önkormányzati fenntartású lapokat, hogy számoljanak be ezekről a vitákról. A DK több mint harminc településen, köztük Debrecenben, Győrben, Székesfehérváron és Veszprémben indít polgármesterjelöltet - ismertette. mti

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.