Pesti Srácok

Ötvenmilliót kapott Jozef Rohác Portiktól az Aranykéz utcai robbantásért

Ötvenmilliót kapott Jozef Rohác Portiktól az Aranykéz utcai robbantásért

Ötvenmillió forintot kapott a vádirat szerint az Aranykéz utcai merényletért Jozef Rohác a magyar olajmaffia rettegett vezéregyéniségétől, Portik Tamástól - nyilatkozta az RTL Klub kedd esti híradójának a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Bagoly Bettina hozzátette: a Fenyő-gyilkossággal is vádolt férfi maga is megsérült a robbantásban.

A vádirat lényege szerint Jozef Rohác megbízást kapott Portik Tamástól, Boros József Károly megölésére, mert korábban terhelő vallomást tett Portikra és társaira is több bűncselekménnyel kapcsolatban. Rohác a megbízást elfogadta, majd az általa megtervezett robbantásos merénylet előkészítésébe Jozef Hamalát is bevonta. Rohác beszerezte a robbanóanyagot, és távirányításos robbantószerkezetet készített, valamint a sértett mozgását, az általa rendszeresen használt útvonalakat is feltérképezte. Ezután, Jozef Rohác utasításai szerint,Jozef Hamala a mintegy 4500-5000 grammnyi, TNT-t tartalmazó robbanóanyagot egy Polski Fiatba rejtette, amelyet hamis okiratokkal szerzett meg. Az autót Jozef Hamala a bűncselekmény elkövetése előtti napokban leparkolta az Aranykéz utca 1-3. szám előtti útszakaszon, ahol a sértett naponta közlekedett. Boros József Károly 1998. július 2-án 11 óra 44 perckor gépkocsival érkezett a helyszínre, ahol Jozef Rohác már lesben várta. Pár perc múlva, amikor a sértett gyalogosan elhaladt a Polski Fiat közelében, Jozef Rohác távirányítással működésbe hozta a robbantószerkezetet. A robbantás következtében a merénylet célpontja,Boros József Károly és még három ember életét vesztette, húszan különböző súlyosságú sérüléseket szenvedtek.

Forrás: RTL Klub/PS

PestiSracok facebook image

Fotó: Origo.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.