Pesti Srácok

Ratifikálták az EU-ukrán társulási megállapodást

Ratifikálták az EU-ukrán társulási megállapodást

Az Európai Parlament (EP) keddi strasbourgi plenáris ülésén megszavazta az Európai Unió és Ukrajna között kötött társulási megállapodás ratifikálását. Ez volt az az egyezmény, amely tavaly novemberi visszautasítása Viktor Janukovics volt elnök elűzéséhez vezetett.

Az EP képviselői közül 535 szavazott a megállapodás mellett, 127 ellene, 35 pedig tartózkodott. A voksolás idejére videókapcsolatot teremtettek az EP, illetve az ukrán parlament között - ez utóbbi testület ülésének napirendjén szintén a megállapodás ratifikálása szerepelt. Az elfogadott dokumentumban Ukrajna kötelezi magát az emberi jogok tiszteletben tartására, a szabad piacgazdaság megteremtésére és az Európával való szoros együttműködésre. Politikai társulást és gazdasági integrációt hoz létre az Európai Unió és Ukrajna között, és biztosítja a piacokhoz való kölcsönös hozzáférést. Mély és átfogó szabadkereskedelmi övezetről szóló egyezményt is magában foglal, amelynek az életbe léptetését azonban - az EU, Oroszország és Ukrajna között a múlt pénteken lefolytatott tárgyalások eredményeként - 2015 végéig elhalasztják.

Schulz szerint megvalósult a szabadságért küzdő ukránok álma

PestiSracok facebook image

"Történelmi pillanatot élünk" - mondta Martin Schulz, az EP elnöke az élő videókapcsolaton keresztül a strasbourgi és a kijevi képviselőknek. "Az igazi demokrácia az irányított demokrácia ellentéte" - hangsúlyozta. Schulz szerint a valódi demokrácia és az önrendelkezés ékes bizonyítéka az, amikor két parlament szabadon, egy időben dönt ugyanarról a kérdésről. "A ma ratifikált megállapodás az Ukrajnában a szabadságért küzdő emberek álmainak megvalósulása. Az Európai Parlament mindig is kiállt, és ezen túl is kiáll Ukrajna területi egysége és függetlensége mellett "- tette hozzá az EP-elnök.

A ratifikáció az EU-ba vezető út kezdete

Jacek Saryusz-Wolski lengyel néppárti EP-képviselő nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a mostani társulási megállapodás nem tekinthető az EU-ukrán kapcsolatok "végállomásának". Az uniónak és Ukrajnának "közös jövője" van - szögezte le, és hozzátette: ezt a közös jövőt meg kell oltalmazni a külső orosz nyomással szemben. Az EP liberális frakciója - amellett, hogy üdvözölte a ratifikálást - sajnálkozását hangoztatta a szabadkereskedelmi rész életbe léptetésének elhalasztása miatt.

A megállapodás politikai kitételei a párbeszéd új csatornáinak megnyitásával, illetve az energiaügy, közlekedés és oktatás terén történő együttműködés alapszabályainak lefektetésével közelebb hozzák Ukrajnát az EU-hoz. A reformok véghezvitelére és a demokratikus alapelvek, az emberi jogok és a jogállamiság tiszteletben tartására kötelezik Ukrajnát.

Mit nyernek az ukránok a társulási megállapodással?

A társulási megállapodás nagyobb mozgásszabadságot biztosít az ukrán munkavállalók számára, meghatározza a vízummentesség bevezetésének lépéseit, és elkezdi az uniós és az ukrán szabályzás összehangolását azáltal, hogy részletesen megszabja az uniós joganyag ukrajnai átültetésének és életbe léptetésének ütemtervét.

A mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás alapvetően az uniós és az ukrán piac integrációját jelenti. Megszünteti az importvámokat és tiltja a további kereskedelmi korlátozásokat, bár egyes „érzékeny" területeken, például a mezőgazdasági termékek kereskedelmében fenntart bizonyos korlátozásokat és átmeneti időszakokat. A megállapodás részben integrálja a kormányzati közbeszerzési piacokat is.

A keddi strasbourgi és kijevi szavazás eredményeképpen a megállapodás politikai része ideiglenesen alkalmazható lesz, amint a Tanács megerősíti azt. A teljes életbe lépéshez a megállapodást mind a 26 tagállamnak ratifikálnia kell. Eddig ezt hat tagország tette meg, az összes ratifikációig akár több év is eltelhet.

A most ratifikált társulási egyezmény politikai részét még ez év márciusában, a gazdasági vonatkozásokkal kiegészített teljes megállapodást pedig június végén írta alá az EU-tagállamok állam- és kormányfője, illetve Ukrajna elnöke.

Forrás: MTI / Magyar Hírlap

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.