Pesti Srácok

Schmitt Pál ismét olimpiát vízionál Budapestre

Schmitt Pál ismét olimpiát vízionál Budapestre

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke szerint Budapest alkalmas lehet arra, hogy 2024-ben nyári olimpiát rendezzen.

"Addig még sok víz lefolyik a Dunán, de akár Budapest is otthont adhatna a 2024-es játékoknak. Vannak arra mutató jelek, hogy alkalmasak lehetünk rá" - nyilatkozott a mob.hu-nak Schmitt Pál, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként szavazati jogával maga is befolyásolhatja, melyik pályázat lesz végül a befutó.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a közelmúltban többször felvetette, hogy Budapest ideális helyszíne lenne egy nyári olimpiának, méghozzá a nem is olyan távoli jövőben. Schmitt Pál úgy véli, talán már csak egy évtizedet kell várni.

PestiSracok facebook image

"Azt ugyanakkor meg kell nézni, hogy áll a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ehhez a kérdéshez a 2020-as programban. Hogy vajon egy két és fél milliós város is sikerrel kandidálhat-e" - tette hozzá a sportdiplomata, aki felhívta a figyelmet, az előző négy olimpiát egyaránt tízmilliós városban rendezték, amivel Budapest értelemszerűen nem tudja felvenni a versenyt. Több okból viszont reménykedhet.

"Addigra elkészül a teljesen újjáépített Puskás Ferenc Stadion, illetve lesz egy olimpiára alkalmas uszodánk, elvégre 2021-ben a magyar főváros rendezi a vizes világbajnokságot" - mutatott rá Schmitt Pál.

A MOB tiszteletbeli elnöke továbbá kiemelte, maga a város is folyamatosan épül-szépül, ami mindenképp erősítheti a potenciális budapesti pályázatot.

A vetélkedés már most hatalmas a 2024-es játékokért: az Egyesült Államokban négy város vív belharcot, Németországban pedig Berlin és Hamburg küzd meg a jelöltségért - írja a MOB. Mellettük Róma és Isztambul is esélyesként pályázhat.

MTI / MTI Fotó: Kovács Tamás

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?