Pesti Srácok

Végigfotózta az elkövető a gólyatábori nemi erőszakot

Végigfotózta az elkövető a gólyatábori nemi erőszakot

A fonyódligeti ELTE gólyatáborban történt nemi erőszakról legalább száz fénykép került a rendőrséghez a nyomozás során. A képeket az aktus közben maga a gyanúsított készítette - tudta meg az Index.

A rendőrség birtokában van az a memóriakártya, amire K. Sándor Szilárd fotós − akit azzal gyanúsítanak, hogy az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának fonyódligeti gólyatáborában augusztus 30-én megerőszakolt egy lányt − rögzítette az egész aktus alatt készített fényképeit - értesült több forrásból is az Index. A fotós mindent rögzített: a verést, a fojtogatást, az orális szexet. Ezeket felhasználva akarta zsarolni a lányt, hogy később ismételjék meg az aktust.

A Blikk úgy tudja, hogy a 1996-ban az Eötvös József Tanítóképző Főiskolára járt Bajára, informatika szakra a fonyódligeti erőszaktevő. Egy egykori csoporttárs szerint, ezért ki is rúgták, és az áldozat is otthagyta a főiskolát. Valószínűleg ez volt az egyik olyan bűncselekmény, amiért a 2009-ben szabadult férfit elítélték.

PestiSracok facebook image

A Bors cikke szerint a fotósként dolgozó férfi egy éve felkerült egy modellek és fotósok által létrehozott feketelistára is erőszakossága miatt.

Index

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.