Pesti Srácok

Algériai késes rablók: jogerősen hét és fél, illetve kilenc év börtön

null

A Debreceni Törvényszék hét és fél, illetve kilenc év szabadságvesztésre ítélte jogerősen azt a két algériai menekültet, akik 2013 májusában késsel felfegyverkezve raboltak ki két lányt Debrecenben. A másodfokú bíróság ugyanakkor fegyházról börtönre enyhítette a Debreceni Járásbíróság elsőfokú ítéletét - közölte a törvényszék szóvivője. Tatár Tímea elmondta: a két férfit a szabadulásukat követő időszakra tíz évre kiutasították Magyarországról.

Hutkai Marianna tanácselnök indoklásában kiemelte: a szabadságvesztés mértékét illetően a törvényszék osztotta az ügyészség álláspontját, miszerint példás, de nem túlzott büntetésről van szó. A végrehajtási fokozatban ugyanakkor a másodfokú tanács úgy határozott, hogy van mód enyhítésre. A vádlottak fiatal felnőttek, idegen országban vannak fogva tartva, nem ismerik a nyelvet, így nehezebben viselik a fogva tartást. A Debreceni Törvényszék emiatt mérsékelte börtönre a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát.

A két fiatal algériai a debreceni menekülttáborban élt, és menedékkérelmük elbírálása miatt tartózkodtak Magyarországon; 2013. május 20-án éjszaka támadtak rá egy hazafelé tartó ikerpárra a Mátyás király utcában: K. Mohamed az egyik lány nyakához kést szorított, S. Ahmed a másik lányt földre rántotta és kétszer ököllel arcul ütötte. Egyikőjük válláról a táskát tépték le, másikuk kezéből a telefont csavarták ki, majd futásnak eredtek. A közelben lakó lányok hazarohantak és értesítették a rendőrséget. A járőrök a Sámsoni úti befogadó állomás felé menekülve találták meg a két rablót.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.