Pesti Srácok

Amerikai ügyvivő: Magyarország aggodalomra ad okot

null

Hatalmas médiaérdeklődés közepette tartott sajtótájékoztatót André M. Goodfriend, az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője. Hamar kiderült azonban, hogy új bejelentés nem lesz, csupán a felmerülő kérdésekre válaszol, mivel az ügy kipattanása óta nem volt lehetőség teljesen nyílt sajtótájékoztatóra. Goodfriend megerősítette, hogy az USA semmilyen konkrét információt nem ad ki a kitiltottak személyéről és korrupciós üzelmeikről, sem a magyar kormánynak, sem a sajtónak. A beutazás megtagadása vízumpolitikai lépés, csak az illetőkre és az USA-ra tartozik. Azonban amennyiben kormánytisztviselőkről van szó, hivatalos úton, Magyarország képviseletében továbbra is beutazhatnak az Egyesült Államokba. Az ügyvivő szerint feltételezték, hogy az érintett tisztviselők beszámolnak majd kitiltásukról a feletteseiknek.

A nagykövetség nem minden érintettet tudott elérni személyesen vagy telefonon, hogy értesítsék a kitiltásról. Akit nem értek el, annak leveletküldtek. Az értesítés csak a határozatra terjedt ki, okokat, bizonyítékokat, további információkat csak a illetők egyéni kérésére közölnek. Hogy volt-e, aki ilyen kéréssel fordult a nagykövetséghez, arról Goodfriend nem volt hajlandó nyilatkozni. Az amerikaiak nem kérték és nem várják, hogy a magyar kormány a kitiltott, szerintük korrupt személyek konkrét ügyében lépjen. Szerintük a korrupció környezete az érdekes, és hogy a már korábban is rendelkezésére álló információk alapján mit teszünk a korrupció üldözéséért és felszámolásáért, e téren pedig a kormány csalódást okozott.

Az ügyvivő megerősítette, hogy az ügy nem pusztán a korrupcióról szól: a közügyek átláthatósága, a jogállam működése, a fenntarthatóság, a sajtószabadság, a civil társadalom ügye is aggodalomra ad okot. Magyarország 56-ban a szabadságvágyával tűnt ki, a szabadság ügyének élharcosából azonban mostanra visszacsúszott. Goodfriend nem akarta kommentálni a magyar politikusok nyilatkozatait, akik rendre az amerikaiakra mutogatnak hogy közöljenek részleteket, mondván addig nincs mit tenniük. Nem reagált érdemben Orbán Viktor mai brüsszeli nyilatkozatára sem, miszerint nincs ügy, amiben a magyar állam eljárhatna. A kitiltás különálló ügy, amitől függetlenül az USA továbbra is barátként kíván együttműködni Magyarországgal a korrupció elleni fellépésben, és nyitott az együttműködésre – mondta.

PestiSracok facebook image

A magyar-orosz viszony kapcsán az ügyvivő arról beszélt, hogy Oroszország minden ország számára fontos nemzetközi szereplő, a mi esetünkben azonban vannak zavaró tényezők. Szerinte nem tudunk eleget a paksi bővítésről szóló döntés hátteréről, a Déli Áramlat gázvezetékkel kapcsolatos igen megengedő magyar állásponttal kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy azzal nem ért egyet: Magyarországnak nem csak az energiaszállítási útvonalakat, hanem az energia forrásait is diverzifikálnia kéne, hogy csökkentse a függőségét. Goodfriend elismerte, hogy Amerikában is vannak korrupt politikusok, de ott nem ritka, hogy eljárás indul ellenük, míg itthon erre nemigen lát példát. Ha a magyarok tiltanának ki egy amerikait, nagyon komolyan kivizsgálnák az okokat, válaszolta egy kérdésre.

Forrás: Index.hu

Fotó: Túry Gergely

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.