Pesti Srácok

Decemberben folytatódik a Mol-vezér pere

null

December 3-ra tűzték ki a Hernádi Zsolt ellen Magyarországon zajló pótmagánvádas eljárás másodfokú tárgyalását - tudta meg a Magyar Nemzet a Fővárosi Ítélőtáblától.

A Mol elnök-vezérigazgatója ellen tavaly év végén a cég egy korábbi alkalmazottja és kisrészvényese terjesztett elő pótmagánvádat, azt állítva, hogy az olajtársaság részvényeinek értéke azért csökkent jelentős mértékben, mert a Mol tisztességtelen és törvénytelen módon jutott hozzá a horvát INA olajipari vállalat irányítási jogához - emlékeztet a lap keddi cikkében.

A magyar bíróság május végén első fokon felmentette Hernádit. Az üzletember ügyvédje korábban arról beszélt, bízik benne, ha az ítélet jogerőssé válik, azt nem hagyhatja majd figyelmen kívül a horvát bíróság sem. Abban az ügyben ugyanis, amelyet az egyik tagállam bírósága már jogerősen elbírált, nem lehet más tagállamban sem eljárást indítani, mivel az EU-ban alapelv egymás bírósági határozatainak kölcsönös elismerése.

PestiSracok facebook image

A magyar üzletembert a horvát hatóságok azzal vádolják, hogy 2009-ben ötmillió euró kenőpénz kifizetéséről intézkedett az akkori horvát miniszterelnök, Ivo Sanader részére, cserébe azért, hogy a Mol - a veszteséges gázüzletág kivételével - megszerezhesse az INA irányítási jogait. Zágrábban az ügyben november végén tartanak előzetes meghallgatást. A Mol és Hernádi Zsolt is többször cáfolta, hogy a vádaknak lenne bármilyen valóságalapjuk - írja az újság.

Forrás: MTI / Híradó.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.