Pesti Srácok

Gőgös Zoltán ül be Botka helyére a parlamentben

Gőgös Zoltán ül be Botka helyére a parlamentben

Decemberben tárgyal az MSZP az új baloldali politika irányairól – döntött a párt választmánya szombaton. Botka László parlamenti helyét Gőgös Zoltán veszi majd át.

Országos pártértekezletet hívott össze december 13-ra az MSZP országos választmánya, a tanácskozáson a párt átalakításáról és az új baloldali politika főbb irányairól dönt a szocialista párt – közölte az országos választmány elnöke szombaton Budapesten, a testület ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Botka László azt mondta: az idei három választást pártja elveszítette, de az is világos, hogy a választók az MSZP-t bízták meg azzal, "hogy az orbáni rendszer baloldali alternatíváját építse fel". Hangsúlyozta, a következő két hónapban rakják le az új MSZP alapjait. A választmányi elnök értékelése szerint az MSZP-nek sok mindent másképpen kell csinálnia: más struktúrát kell kialakítania, másféle politikát, kell folytatnia, továbbá másfajta stílusban kell politizálnia.

PestiSracok facebook image

Botka László kitért arra, hogy a decemberi pártértekezleten személyi ügyekről nem lesz szó. Bejelentette azt is, hogy szegedi polgármesterré történő újraválasztása miatt csütörtökön lemondott parlamenti mandátumáról, a választmány pedig úgy döntött, hogy a parlamenti helyet Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese kapja.

Tóbiás József, az MSZP elnöke elmondta, a választmány amellett foglalt állást, hogy a 2015-ös költségvetés nem növelheti tovább a szegénységet. Mint mondta, ma Magyarországon 3,4 millióan élnek a létminimum alatt, 600 ezer gyermek pedig nehéz körülmények között. Az önkormányzatok forráshiányosak, pedig azok biztosítanák a szociális ellátórendszer alapjait - hangsúlyozta.

Az ellenzéki politikus közölte, olyan költségvetést várnak el a kormánytól, amely megvédi a munkavállalókat, csökkenti az adóterheiket, és amely lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak a szociális krízis kezelésére. Olyan költségvetést vár el az MSZP, amely nem elvon, hanem további forrásokat juttat az oktatásnak - tette hozzá.

Tóbiás József hangsúlyozta, szeretnék, ha a költségvetés átlátható lenne, és tartalmazza a Magyarország helyzetével kapcsolatos tényeket. Véleménye szerint a jövő évi büdzsének javítania kell a nyugdíjasok élethelyzetét.

A Demokratikus Koalícióval kapcsolatos kérdésre válaszolva Botka László, aki Szegeden a baloldali pártok közös jelöltje volt, azt mondta, együttműködés van, összefogás választások előtt lehetséges; most három és fél évig nem lesznek Magyarországon választások.

Tóbiás József később ehhez azt fűzte hozzá: elkezdődött az építkezés korszaka, rendezik soraikat és kijelölik, milyen irányba, kívánnak politizálni, mert "a választásokat általában a választók többsége dönti el, nem pedig a politikai formáció ilyen vagy olyan léte". Hangsúlyozta, három és fél év bőven elég arra, hogy számba vegyék erőiket, képesek legyenek maximalizálni támogatóikat, hogy ennek mentén kössenek megállapodást "egy új Magyarországról".

Kifejtette, a választmány - levonva a választások első tanulságait - támogatja azt, hogy a vidéki településeken erősítsék meg az MSZP jelenlétét, ez pedig a választókerületi alapú építkezést jelenti. A pártelnök közölte, a megyei elnöki pozíció továbbra is megmarad, ők folytatják majd a megyei értelmiséggel a párbeszédet.

Tóbiás József szerint a párt átalakításának célja, hogy az MSZP közelebb kerüljön a választókhoz. A leghatékonyabb és a legszervezettebb párttá szeretnének válni egy éven belül - tűzte ki célul.

Arra a kérdésre, mi az oka annak, hogy a XV. kerületben a helyi választási bizottság szocialista delegáltja is támogatta a választás megismétlésére vonatkozó kezdeményezést, Tóbiás József közölte, a delegált nem szocialista volt, ő a helyi polgármesterhez kötődő ember.

MTI / MTI Fotó: Kovács Attila

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.