Pesti Srácok

Goodfriend szerint a kormánynak kell lépnie

null

A magyar kormány nem mutogathat az Egyesült Államokra, hanem magának kell lépnie a korrupcióval gyanúsított köztisztviselők ügyében - mondta André Goodfriend ügyvivő az ATV reggeli műsorában.

A diplomata visszautasította az orosz külügyminisztérium vádjait, szerinte nem általában a magyar-orosz viszonyt bírálta, hanem a magyar kormány egyes lépéseit, köztük a titokban megkötött paksi egyezményt, a Déli Áramlat gázvezetéket és azt, hogy Budapesten kritizálták az Oroszország elleni szankciókat.

A diplomata megerősítette, hogy a követségnek sikerült a beutazási tilalommal sújtott mind a hat személlyel felvenni a közvetlen kapcsolatot. Azt nem árulta el, hogy Vida Ildikó vagy az adóhivatal bármely más vezetője rajta van-e a listán, de közölte, hogy minden érintett tudja már a rá vonatkozó döntést.

PestiSracok facebook image

„Magyarországtól várjuk a lépéseket, nem várhat a kormány arra, hogy mi mondjuk meg, mit tehet a saját korrupcióval vádolt állampolgáraival” - mondta Goodfriend, aki szerint a magyar hatóságok rendelkeznek a korrupciós vádak ügyében a szükséges információkkal, amelyeket többek között saját állampolgáraitól is megkaptak. „Ha ezek a lépések elmaradnak, akkor a magyar társadalom fog véleményt alkotni arról, hogy a kormány nem lép a korrupcióval gyanúsított köztisztviselőkkel szemben” – tette hozzá.

Az ügyvivő visszautasította azokat a vádakat, hogy beavatkozna a magyar belügyekbe, amikor részt vett az internetadó elleni első tüntetésen.

Forrás: ATV.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.