Pesti Srácok

Iszapömlés - Több tízmilliós kártérítést ítéltek meg két perben

Iszapömlés - Több tízmilliós kártérítést ítéltek meg két perben

Több mint negyvenmillió forint kártérítést ítélt meg két, vörösiszapömlés miatt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen indított perben tucatnyi károsultnak a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésében.

A szóbeli indoklás szerint az alperes Mal Zrt. mint veszélyes üzem köteles helytállni a négy évvel ezelőtti katasztrófáért, az ajkai gyártelep X-es vörösiszap-tározójának átszakadásáért, amellyel megsértették a környéken lakó felperes magánszemélyek emberi méltósághoz, egészséges környezethez és testi épséghez fűződő jogait.

Nem vagyoni kártérítésként az egyik perben a három felperes közül kettőnek 4,5 millió, egynek egymillió forintot, továbbá a megsemmisült ingóságokért 2,6 milliót ítélt meg a bíróság. Mindhárom felperesnek pszichikai, továbbá közülük kettőnek fizikai sérüléseket is okozott az otthonukat elárasztó maró anyag.

PestiSracok facebook image

A másik perben nem vagyoni kártérítésként nyolc magánszemély közül kettőnek - aki szüleit vesztette el az iszapömlésben - 6-6 millió, öt unokának fejenként 3-3 millió, egy embernek félmillió, továbbá a tönkrement ingóságokért további 2,7 millió forintot ítéltek meg.

Az elsőfokú bíróság az eljárásban meghallgatott tanúk és szakértők nyilatkozatai alapján mindkét perben nagyrészt helyt adott a károsultak kereseteinek, és a kártérítésen, illetve annak kamatain felül még fél-egymilliós perköltséget is megítélt részükre.

A Mal Zrt. ajkai telephelyén 2010. október 4-én, Kolontár községnél átszakadt a timföldgyár X-es számú zagytározójának gátja, és a kizúduló vörösiszap elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit. A katasztrófa következtében tíz helybeli lakos meghalt, több mint kétszázan megsérültek és több száz épület lakhatatlanná vált.

A gátszakadás miatt számos polgári per indult, továbbá halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt vádat emeltek a cég vezetői és alkalmazottai, összesen 15 ember ellen, a vádirat nyolc ember halálát köti össze közvetlenül az iszapömléssel. A két éve indult elsőfokú büntetőpert eddig kétszer kezdték újra az eljáró bírói tanács összetételének változása miatt a Veszprémi Törvényszéken.

mti

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.