Pesti Srácok

Jogerősen hat év börtön a zsebre dolgozó volt martfűi jegyzőnek

null

A Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a Szolnoki Törvényszék első fokon hozott döntését, így Martfű egykori és Rákócziújfalu jelenlegi jegyzőjét több rendbeli hivatali befolyással üzérkedés és hivatali vesztegetés elkövetőjeként jogerősen 6 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték - közölte Bátyi Zoltán, az ítélőtábla szóvivője.

B. Edithet (képünkön) mellékbüntetésként 1 millió 250 ezer forint megfizetésére kötelezték. A per további három vádlottja közül kettő börtönbüntetést, míg a harmadik felfüggesztett szabadságvesztést kapott - tette hozzá a napokban született ítéletről a szóvivő.

A vádirat szerint 2011 januárjában Martfű önkormányzata pályázati felhívást tett közzé a Szolnok-Martfű kerékpárút egy szakaszának megvalósítására. A pályázat kiírása előtt - 2010 decemberében - a város jegyzője egy ismerősén keresztül megkeresett egy vállalkozót azért, hogy ajánljon egy olyan kivitelezőt, aki azzal a feltétellel is vállalná a munkák elvégzését, hogy - a pályázat pozitív elbírálásához nyújtott támogatásáért cserébe - a munkadíj egy részét visszajuttatná neki.

PestiSracok facebook image

A felkért vállalkozó meg is találta a "feladatra alkalmas" kft.-t és annak vezetőjét, aki megegyezett a jegyzővel, hogy ha a cég nyeri meg a pályázatot, akkor a cégvezető a munkadíjból öt százalékot visszajuttat a jegyzőnek. A jegyző a pénzzel kapcsolatban azt állította, abból neki semmi sem jutna, ugyanis azt a bizottsági tagok - a három érintett település polgármestere - között kell szétosztania. A cégvezető kétmillió forintot adott át a jegyzőnek.

A jegyző 2011 januárjában ugyanezt a cégvezetőt - a kapcsolatán keresztül - azzal a lehetőséggel kereste meg, hogy Tomajmonostora önkormányzata pályázatot írt ki bel- és kültéri csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésére, és ezt a munkát a kft. szintén megpályázhatná. 2011. február végén - annak érdekében, hogy Tomajmonostorán - "rendben menjenek a dolgok", a jegyző az ismerősén keresztül 1,5 millió forintot kért és kapott a kft. cégvezetőjétől.

A 4-es számú főút Kisújszállást elkerülő szakaszának építését egy konzorcium végezte. Az elkerülő szakasz átadás-átvételi eljárása 2010 decemberében kezdődött. A 2011. február 8-ra tervezett műszaki átadás előtt néhány nappal a jegyző felhívta a konzorcium képviselőjét, és hárommillió forintot kért tőle azzal a megjegyzéssel, hogy "a nagy emberek szerint az üzembe helyezési eljárás során rendben lesz minden", de "ennek ára van". Az ügyészség szerint ebben az ügyben nem állapítható meg, hogy a pénzátadás megtörtént volna, de az biztos, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szakemberei nem vették át a főutat.

A Martfűn felmentett jegyzőt 2013 tavaszán - pályázat alapján - Rákócziújfalu jegyzőjévé nevezték ki, azóta ott dolgozik. Papp János, a település újraválasztott független polgármestere az MTI-nek szerdán azt mondta, amint megkapják a bíróság írásbeli ítéletét megszüntetik B. Edith munkaviszonyát. Az eljárás lezárásáig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, és nagyon sajnálja, hogy a "hivatalt rendbe tevő, kiváló szakembertől" meg kell válniuk - jegyezte meg az elöljáró.

MTI / fotó: martfu.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.