Pesti Srácok

Kit hívott halála előtt a hummeres gázoló?

Kit hívott halála előtt a hummeres gázoló?

Rejtélyes körülmények között hunyt el a börtönben múlt hét pénteken a hummeres gázoló. Ügyvédje kizárja az öngyilkosságot, ám a 36 éves Thomas B. olyan krónikus betegségben sem szenvedett, amely előrevetíthette volna hirtelen halálát. Az ominózus délutánon Thomas B. még egy telefonhívást is lebonyolított - tudta meg a Bors.

Thomas B.-vel információk szerint gyógyszer-túladagolás végzett. A rendőrség elsődleges helyszíni vizsgálata kizárta az idegenkezűséget, a halálesetet közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják. A büntetés-végrehajtás vizsgálatot indított a haláleset körülményeinek feltárására.

Egyelőre csak annyi bizonyos: Thomas B. pénteken este rosszul lett a szegedi börtönben, 19 óra 39 perckor elvesztette az eszméletét, s az újraélesztési kísérletek ellenére elhalálozott - emlékeztet a Bors. A lap azt is hozzáteszi, hogy magyar és osztrák fórumokon is többen felvetik, hogy az osztrák férfi gyilkosság áldozata lett. Többen a dátumnak is jelentőséget tulajdonítanak, hiszen Thomas B. Kenéz Imre motoros rendőr halálra gázolásának második évfordulóján távozott az élők sorából.

PestiSracok facebook image

A Bors információi szerint a szegedi börtön munkatársai semmi különöset nem észleltek Thomas B.-n a pénteki napon. A férfi részt vett a közös étkezéseken, a napi sétáját is megtette az udvaron. Péntek délután Thomas B. még egy telefonhívást is lebonyolított, nem sokkal később pedig meghalt. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a férfi kit hívott fel, a legvalószínűbb, hogy a feleségével beszélhetett.

A magyar bv-intézetekben szigorú szabályok szerint történhet a fogvatartottak gyógyszeres kezelése, gyógyszeradagolása. Csak orvosi javaslatra juthatnak gyógyszerhez, a készítményeket porítva kapják meg a bv egészségügyi dolgozójától. A börtönökben így igyekeznek meggátolni, hogy az elítéltek tablettákat halmozhassanak fel zárkáikban.

A Blikk információi szerint ugyanakkor a sokszorosan büntetett előéletű osztráknak nem volt része különlegesen szigorú bánásmódban a börtönben, úgy őrizték, mint bármelyik másik rabot. B.-t rabtársai többsége utálkozva fogadta, ennek ellenére viszonylag jól elboldogult többszemélyes cellájában.

Forrás: Bors, Blikk

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.