Pesti Srácok

Kövér: a Nyugat morálisan megrendült

Kövér: a Nyugat morálisan megrendült

Az Országgyűlés elnöke az Echo Tv műsorában azt mondta, neki a régi Moszkvát idézi a mostani Brüsszel. Szerinte nem önmagában az EU-hoz és a NATO-hoz csatlakozással, hanem azzal van gond, hogy az euroatlanti világ morálisan megrendült és némely nyugati kormány, informális pénzügyi-gazdasági hatalom azt gondolja, bármit megtehet, naponta váltogathatja az aktuális értékeket, leckéztethet más államokat.

Az '56-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából Kövér László felidézte: 1988. október 23-án még nem dőlt el az MSZMP vezetésében, hagyják-e kibontakozni a rendszerváltást. Bár az emberek bátrabbak voltak, az állampárt szeretett volna megállni a történelem útján, noha erkölcsi, társadalmi, politikai értelemben már nem volt tartaléka, erodálódott. A MTI összefoglalója szerint a házelnök a Fidesz megalapításáról azt mondta: azt gondolták, történelmi pillanat van, "kinyílt az időkapu", és dönthetnek, meddig mennek, de jó lenne, ha helyén tudnák ezt kezelni. Szerinte nem voltak hősök, készültek arra, hogy menekülni kell az országból, de arra is, mi lesz, ha még egy lépést lehet tenni.

Kövér László a társadalmi átalakulással kapcsolatban azt nevezte a legnagyobb adósságuknak, hogy úgy gondolták, a különbségek gyorsabban tűnnek el a nyugati és keleti államok életminősége között. Szerinte nem önmagában az EU-hoz és a NATO-hoz csatlakozással, hanem azzal van gond, hogy az euroatlanti világ morálisan megrendült. Jogi, erkölcsi tekintetben példaképnek tartották a Nyugatot, azt gondolták, politikai kultúra jár a demokráciához. Ma már azzal, hogy a kommunista fenyegetés megszűnt, némely nyugati kormány, informális pénzügyi-gazdasági hatalom azt gondolja, bármit megtehet, naponta váltogathatja az aktuális értékeket, leckéztethet más államokat.

PestiSracok facebook image

A Fidesz politikusa szerint Magyarországnak egyenlő mércét kell követelni, mert illúzió volt, hogy az unióban csupa jó szabály érvényes. Figyelmen kívül hagyták, hogy az a jogi szabályozás, amely mára szinte elviselhetetlenül bürokratikussá vált, azért alakulhatott ki, mert a közös értékekhez "köze nincs a szabályoknak". Szerinte Rui Tavares portugál zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselő (akinek a nevéhez köthető az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló, az EP által tavaly júliusban elfogadott jelentés) és az európai baloldal jelentős része a Kádár-rendszer baloldali ellenzéke lett volna. Ők azt gondolják, hogy diktálhatják a magatartási mintákat. Ebben az értelemben Brüsszel valóban Moszkvára emlékezteti - mondta a házelnök -, s ha ez az unió jövője, "akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogyan kellene ebből szép lassan, óvatosan, de kihátrálni". Ugyanakkor meg van győződve, hogy ez nem lehet az unió jövője.

Szerinte óriási siker, hogy három egymást követő választáson elsöprő fölénnyel győztek, jobbra sikerültek a voksolások, mint az "reálisan várható volt", az önkormányzati választás eredményei "egészen imponálóak". Ez nagy lehetőség az országnak, az emberek többsége ma csak a Fidesz-KDNP-t látja alkalmasnak a kormányzásra, noha nem feltétlenül jó, hogy nincs kormányzóképes alternatíva. Az európai baloldal szerint ha a magyar baloldali ellenzék "ilyen csenevész", és képtelen az emberek többségének a bizalmát megszerezni, akkor kívülről kell fenntartani és exportálni "a mesterséges feszültséget". Ezt nagyon veszélyesnek tartja - mondta.

Forrás: MTI/Hír24.hu

Fotó: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.