Pesti Srácok

Közvetlen állami tulajdonba kerül a Paks II. atomerőmű fejlesztő társaság

Közvetlen állami tulajdonba kerül a Paks II. atomerőmű fejlesztő társaság

A magyar államra ruházzák át a paksi kapacitás-fenntartás irányításáért felelős társaság, az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. 10,157 milliárd forint értékű részvényeit - erről döntött szerdán az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) közgyűlése. A paksi atomerőmű bővítése kapcsán az újabb szerződések előkészítésénél a döntési mechanizmusokat le kell rövidíteni, ezért van szükség arra, hogy az MVM Paks II. Zrt. közvetlen állami irányítás alá kerüljön - mondta Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos a szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.

Az MVM szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Déli Áramlat Magyarország Zrt. alaptőkéjének megemeléséről is döntés született.

A részvények átruházása a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül történik majd, a több mint 10 milliárd forintos vételárat pedig "két nagy, elismert könyvvizsgáló és tanácsadó cég", a Deloitte Zrt. és az EY (korábbi nevén: Ernst&Young Kft.) által végzett független vagyonértékelés alapján kalkulálták ki.

PestiSracok facebook image

Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt.-t az MVM Zrt. 2012 nyarán 9 milliárd forintos alaptőkével hozta létre, hogy megkezdje az új atomerőművi blokkokhoz kapcsolódó elemző, tervező, döntés-előkészítő és engedélyeztetési munkát - olvasható a közleményben.

Kormánybiztos: a döntések lerövidítését szolgálja a közvetlen állami irányítás

Aszódi Attila felidézte: 2014 januárjában a kormány államközi megállapodást kötött Oroszországgal, ennek értelmében két új atomerőmű blokk építése van előkészítés alatt. A további megvalósítási szerződések előkészítése kiemelten fontos, a tulajdonosi döntések lerövidítése érdekében kerül át az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. a Miniszterelnökség irányítása alá - közölte a kormánybiztos.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: három megvalósítási megállapodás előkészítése folyik. Az egyik az erőmű tervezésére és építésére vonatkozó feltételeket, a másik a jövőbeni működtetés és karbantartás feltételeit rögzíti, a harmadik pedig az üzemanyag-ellátás és a kiégett üzemanyag kezelésének feladatait fogja meghatározni.

Ezeknek a szerződéseknek az egyeztetése folyik az orosz féllel - közölte, hozzátéve, hogy a tervek szerint a megállapodások ebben az évben aláírásra kész állapotba kerülnek.

Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója a társaság közgyűlésének szerdai döntéséről beszámolva elmondta: a 2012 júniusában alapított MVM Paks II. Zrt. közvetlen állami tulajdonba kerül, de az MVM Csoport továbbra is támogatja a 21. század legnagyobb beruházását.

Az MVM érdekelt abban, hogy a jövőben is biztonságosan, nagy mennyiségben, elérhető áron villamos energiát tudjon szolgáltatni - jelentette ki az elnök-vezérigazgató.

mti / MTI Fotó: Marjai János

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.