Pesti Srácok

Lövöldözés volt a kanadai parlamentben

null

Lövöldözés volt a kanadai főváros három helyszínén, a parlamentnél, egy katonai emlékműnél és egy bevásárlóközpont közelében; egy díszőrséget álló katona és egy támadó életét vesztette. A törvényhozás épületéből az ablakon és az állványokon keresztül menekültek a bent lévők, a rendőrség kimenekítette a miniszterelnököt is. A hatóságok még több gyanúsítottat nagy erőkkel keresnek.

Az első hírek még arról szóltak, hogy egy ismeretlen tettes bejutott a parlamentbe, és lövöldözni kezdett. Később azonban a rendőrség már azt gyanította, hogy két, vadászfegyverrel felszerelkezett tettesről van szó, akik előbb lelőttek egy díszőrségben álló katonát, majd berohantak a parlamentbe és ott lövöldözni kezdtek. Szemtanúk szerint mintegy húsz lövés dördült el a folyosókon. A katona később belehalt sérüléseibe, és a CBC kanadai televíziós állomás szerint a rendfenntartók agyonlőtték az egyik támadót.

A bent lévők több csoportban is menekültek az épületből, mégpedig az ablakokon, a tetőszerkezeteken és az épület felújításához emelt állványon mászva le az utcára. Stephen Harper miniszterelnököt a rendőrség különleges egységei menekítették ki. Ő a támadás pillanatában a Parliament Hill nevű épületegyüttesben volt, amely a parlamentnek és irodáinak ad otthont. Harper a konzervatív párt képviselőinek és szenátorainak hagyományos szerda délelőtti összejövetelén vett részt éppen. Szóvivője, Jason McDonald bejelentette, hogy a kormányfő épségben van, és még a nap folyamán nyilatkozatot tesz. Barack Obama amerikai elnökkel Harper már beszélt telefonon az erőszakcselekményekkel kapcsolatosan.

PestiSracok facebook image

Jason Kenney kanadai munkaügyi miniszter, aki a katona halálát bejelentette, a családnak részvétét kívánva hangsúlyozta: "Kanadát nem fogják megfélemlíteni!". Az ottawai központi kórház jelentette, hogy a lövöldözések után három sebesültet szállítottak be, kettőnek stabil az állapota. Nem közöltek részleteket arról, hogy kik a sebesültek. Ottawa központjának nagyobb részét lezárták, a fővárosban valóságos vészhelyzet alakult ki. A lövöldözések hatására a washingtoni kanadai külképviseletet is bezárták, megelőzendő bármiféle atrocitást. Az amerikai-kanadai Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) riadókészültséget rendelt el, hogy gyorsan reagálhasson bármiféle - az ottawai lövöldözésekkel összefüggésbe hozható - légi katasztrófa esetén.

Két nappal korábban az iszlámra nemrégiben áttért egyik férfi halálra gázolt egy katonát és megsebesített egy másikat, mielőtt végeztek vele. Az eset miatt a hatóságok egy fokkal, alacsonyról közepesre emelték a terrorfenyegetettség szintjét Kanadában.

Forrás: MTI

Fotó: kitekinto.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.