Pesti Srácok

Megkezdődött a rendkívüli választás Ukrajnában

null

Vasárnap helyi idő szerint reggel nyolckor (közép-európai idő szerint hét órakor) kinyitottak a szavazóhelyiségek Ukrajnában, és megkezdődött az előre hozott parlamenti választás.

A szavazóhelyiségek este nyolcig várják a csaknem 35,4 millió szavazásra jogosult ukrán állampolgárt. A kelet-ukrajnai szakadárok saját választást akarnak tartani november 2-án, azaz egy hét múlva. Így az általuk ellenőrzött területeken, illetve az Oroszország által elcsatolt Krímben nem tudnak élni választójogukkal az ott élő, szavazásra jogosult ukrán állampolgárok.

Politikusok, kormányzati és civil szervezetek fejezték ki aggodalmukat a héten amiatt, hogy oroszbarát csoportok provokációkkal, esetleg terrortámadásokkal próbálják majd meghiúsítani a választást. Arszen Avakov belügyminiszter bejelentette, hogy a rendvédelmi szervek mintegy 82 ezer tagja - köztük négyezren a gyorsreagálású egységekből - vigyáz a biztonságra a választás napján. Ukrajnában vegyes választási rendszer működik. Akár a legutóbbi, 2012 októberében tartott választásokon, az idén is a 450 tagú törvényhozás képviselőinek fele pártlistáról, a másik fele egyéni körzetből kerül be a parlamentbe. Mivel azonban legalább 15 kelet-ukrajnai körzetben nem tudják megrendezni a választásokat, kevesebb egyéni képviselőhely lesz betöltve, legfeljebb 210. A választás egyfordulós, egy jelölt vagy csak listán, vagy egyéniben pályázhat a képviselői posztra.

A kelet-ukrajnai harcok miatt Ukrajna más településeire költözött választók a jelenlegi átmeneti lakóhelyükön szavazhatnak. A szociális minisztérium adatai szerint a mintegy 427 ezer menekültből mindössze 160 ezren jelezték a lakhelyváltozás bejelentésével, hogy szeretnék leadni voksukat. Jelenlegi állomáshelyükön szavazhatnak a kelet-ukrajnai hadműveletben részt vevő ukrán fegyveres erők és önkéntes alakulatok tagjai. A központi választási bizottság által közzétett adatok szerint 52 párt és szervezet állított egyéni, illetve listás jelölteket, 3114 jelölt indul listán és 3322 egyéni körzetben, utóbbiak kétharmada, 2019 jelölt függetlenként.

Forrás: Origo.hu

PestiSracok facebook image

Fotó: napi.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.