Pesti Srácok

Nagyot nőhet a rendvédelmisek bére

null

Óriási béremelést tervez a kormány a rendvédelmi ágazatban már jövőre – tudta meg a hvg.hu több forrásból. A portál információi szerint 2015. január 1-jétől 25-30 százalékos illetményemelésre lesz fedezet a költségvetésben. A rendőrök, honvédelmi területen dolgozók és a katasztrófavédők illetménye is 25-30 százalékkal ugrik meg.

Abból a honvédelmi miniszter sem csinált titkot kedden, hogy azon a területen a tárcája „jelentős illetményemelést tervez, amely már a jövő évtől ugrásszerű javulást eredményezhet a katonák életében”. Hende számot még nem árult el, mondván, a kormány még dolgozik a büdzsén, de a hvg.hu értesülése szerint a dolgok jelen állása szerint a kabinet ekkora béremelésnek csinált helyet az állam kiadásai között.

A jelentős béremelés összefügg az életpályamodell bevezetésével. Hende elmondása szerint a kormány "igen intenzíven" dolgozik azért, hogy a jövő évtől gyorsított ütemben be tudják vezetni azt az életpályamodellt, amely a méltó illetményen felül többek között a nyugdíjkorig tartó kiszámíthatóságot, garantált előmeneteli rendszert, megfelelően támogatott lakhatást, képzést, továbbképzést biztosít.

Forrás: hvg.hu

Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.