Pesti Srácok

Nem vizsgálják Szijjártó Péter vagyongyarapodását

Nem vizsgálják Szijjártó Péter vagyongyarapodását

Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter dunakeszi ingatlanvásárlása ügyében - közölte az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke szerdán.

Vejkey Imre a szerdán hatályossá váló döntés előzményeit felidézve elmondta: a tárcavezető vagyongyarapodását érintő vizsgálatot korábban Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke és Varju László, a DK színeiben politizáló független országgyűlési képviselő kezdeményezték külön-külön. Mindkét politikus azt firtatta, hogy Szijjártó Péter bevallott jövedelme és a tényleges vagyongyarapodása közötti ellentmondás miből fakad, továbbá, hogy milyen forrásból fedezte a Dunakeszin vásárolt házának vételárát.

A bizottsági elnök tájékoztatása szerint mindkét kezdeményezés alaptalan. A vagyonnyilatkozatot az országgyűlési képviselőknek egy adott dátumra vonatkozóan kell tenni, ez jelen esetben május 6-a, az új Országgyűlés megalakulásának időpontja volt. Az ezután szerzett vagyonról januárban kell számot adniuk. A Szijjártó Péter által megküldött dokumentum - adásvételi-szerződés - szerint ekkor még a vitatott ingatlan nem volt a tulajdonában.

PestiSracok facebook image

A szintén csatolt banki igazolások azt mutatják, hogy bevételei a Miniszterelnökségtől, az Országgyűléstől és banki és tőke jóváírásokból származtak. Az elnök hozzátette: elutasító határozatát október 15-én kiadta a bizottsági tagoknak. A határidő - ameddig kifogást emelhettek kedden járt le - így szerdától az elnöki döntés joghatályossá válik. Vejkey Imre jelezte: hatból négy tagnak kellett volna kifogás emelnie, de ezt csak egy - a szocialista delegált - tette meg.

A bizottság emellett arról is tájékoztatott, hogy a fenti eljárástól függetlenül a kormány tagjainak jogállásáról szóló törvény alapján - a felmentésük okán - Navracsics Tibor volt miniszter és Szijjártó Péter volt államtitkár új vagyonnyilatkozatot nyújtott be. Ebben már a szeptember 22-i státusz szerepel, azaz már fel van tüntetve Szijjártó Péter új ingatlana is. A vagyonnyilatkozat csütörtökön kerül fel a bizottság honlapjára.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.