szigetvári viktor
Így manipulálják a választókat Gyurcsányék: nemzetközi hálózat áll mögöttük
A Demokratikus Koalíció jópofának tűnő virtuális jelenléte nem más, mint listaépítés, méghozzá kőkemény marketing-technika, amit más vállalkozások, cégek is alkalmaznak azért, hogy minél szélesebb körben érjenek el potenciális ügyfeleket. Persze Gyurcsány Ferencék adatbázis-építéséről hallva minden bizonnyal többen is megborzonganak, ráadásul a pártot a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) korábban már megbüntette azért, mert nem megfelelő elővigyázatossággal tárolta felhasználói bizalmas adatait, amit aztán egy hackertámadás során simán le is nyúltak tőlük. De talán nem is ez a legfontosabb információ, hanem az a nemzetközi kapcsolati háló, ami kirajzolódik a párt mögött. Ismerkedjünk meg közösen a politikai marketing boszorkánykonyhájában fortyogó DK-s kampánystratégiákkal és befolyásolási mechanizmusokkal, miközben azokról se felejtkezzünk el, akik mindehhez kellő adalékot adtak! Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.