Pesti Srácok

Magyar Nemzet: hiába tagadja a házkutatást a DatAdat

Magyar Nemzet: hiába tagadja a házkutatást a DatAdat
Bajnai Gordon miniszterelnök Korányi Dávid kül- és biztonságpolitikai szakállamtitkárral a Capitolium előtt, washingtoni látogatása során, 2009. december 3-án. (fotó: MTI/Beliczay László)

Sem a DatAdattól, sem a cégcsoporthoz tartozó személyektől, Bajnai Gordon egykori titokminiszterétől, Ficsor Ádámtól, valamint Gyurcsány Ferenc volt kabinetminiszterétől, Szigetvári Viktortól nem kapott a Magyar Nemzet érdemi választ azzal kapcsolatban, hogy történt-e házkutatás az adatlopási botrányba keveredett vállalkozás tevékenységével összefüggésben.

A lap a napokban írta meg, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) házkutatást tartott és iratokat foglalt le. A cég ezt cáfolni próbálta, ugyanakkor az adóhatóság később közleményben megerősítette az értesüléseket. Az elmúlt napokban hiába érdeklődött a sajtó az interneten megjelölt e-mail-címen, a DatAdat nem reagált azon kérdésekre, hogy a NAV tartott-e házkutatást és foglalt-e le iratokat a vállalkozások tevékenységével összefüggésben. A lap sms-ben is kereste Ficsort és Szigetvárit is, ám érdemi választ tőlük sem kaptak.

Ismert: a Magyar Nemzet kedden írta meg, hogy információi szerint a NAV hónapok óta folytat nyomozást költségvetési csalás miatt a cégcsoporttal összefüggésben, és ennek az eljárásnak a keretében történt a házkutatás is. A lap úgy tudja, a NAV a cég hirtelen bevételnövekedésére figyelt fel, ami számottevő, több mint félmilliárdos volt az elmúlt években. A lap úgy értesült, a kutatás és a lefoglalások után derült ki, hogy egy, a cég tulajdonában álló, észt bejegyzésű társaság tulajdonrészét adták el egy Amerikában bejegyzett offshore cégnek több mint kétmillió euróért.

– írja a Magyar Nemzet. A DatAdat mindent cáfolni próbált, ugyanakkor a NAV tegnap közleményt adott ki, ami szerint valóban történt házkutatás. Mint írták, a gyanú szerint a DatAdat Professional Kft. 2020-ban illegális módon csökkentette fizetendő adóját. A cég valótlan tartalmú nyilatkozatot tett bevallásában, így a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozhatott. Hozzátették: a költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárásban a nyomozók szeptember 27-én megpróbálták lefoglalni a társaság könyvelési iratait, de a cég jogszabálysértő működése miatt ez nem sikerült. A DatAdat ugyanis – a törvényi előírásokat megszegve – nem a bejegyzett székhelyén működött.

PestiSracok facebook image

– közölte az adóhatóság. Szigetvári Viktor a NAV-közlemény után a Telexnek már megszólalt és hazugságnak nevezte az adóhatóság állításait.

A DatAdat-botrány azután robbant ki, hogy kiderült: a 2022-es kampányban hozzávetőleg egymillió választót érhetett el telefonhívásokkal, sms-ekkel. Felmerült a gyanú, hogy az akciót lopott adatbázisok felhasználásával hajtották végre, hiszen olyan kormánypárti szimpatizánsok is kaptak hívásokat Márki-Zayéktól, akik bizonyosan nem adták meg nekik az elérhetőségeiket. Mindezekkel kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) is vizsgálódik. Lényeges körülmény az is, hogy az elmúlt hetekben kiderült: amerikai pénzek is jutottak a DatAdathoz. Ez Márki-Zay Péter nyilatkozatából derült ki, ahogyan az is, hogy a magyar baloldal kampányát gyakorlatilag teljes egészében az Egyesült Államokból finanszírozták. Az ellenzék volt kormányfőjelöltje szerint több százmillió forintos támogatás érkezett a tengerentúlról (később kiderült, hogy legalább kétmilliárdos).

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Beliczay László

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.