Pesti Srácok

Soros egykori élharcosa, Juhász Péter egy oroszbarát céggel boltol

Soros egykori élharcosa, Juhász Péter egy oroszbarát céggel boltol

Érdekes karriert fut be a balliberális oldal egyik "füttyögősként" is emlegetett fenegyereke, az aktív politizálástól visszavonult Juhász Péter. Korábban ős-TASZ-osként a drogliberalizációért küzdött, aztán Soros György és más amerikai vállalkozók pénzéből pártot gründolva meg akarta buktatni az Orbán-kormányt. Emlékeznek még a történelem süllyesztőjébe került Együtt nevű pártra?! Akkor még a fedélzeten volt Bajnai Gordon, illetve az orrában előszeretettel turkáló Szigetvári Viktor is. Róluk az utóbbi időben nem sokat hallani, most viszont a Tűzfalcsoport találatának köszönhetően kiderült, hogy Juhi Peti még munkálkodik, viszont most már egy oroszbarát céggel boltol. Ez ám a fordulat!

Ha hiszik, ha nem, a magát "Juhiként" becéző volt politikus mindent megpróbált, hogy visszaverekedje magát az élvonalba. Vlogjával az ellenzéki kampány felelősei is számoltak volna, hiszen az előválasztás után neki nyilatkozott elsőként Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt. Az interjú azonban nem futott be nagy karriert, így Juhi nagy visszatérése zátonyra futott. Holott – amint arra a Tűzfalcsoport elemzése rámutat – Juhász még az elveit is sutba dobja, hogy sikeres véleményvezér legyen.

A felhasználói jogokra fittyet hányó céggel kokettál az egykori TASZ-os

Az immár baloldali influenszerré transzformálódott politikus a választások óta egy pénzgyűjtő platformon, a Patreonon keresztül igyekszik magának pénzügyi forrást összegyűjteni saját videós tartalmak segítségével. Juhász Péter itt úgynevezett tényfeltáró és ismeretterjesztő videók készítéséhez kéri fel anyagi támogatásra saját Patreon-oldala olvasóit.

PestiSracok facebook image
Amikor még Együtt volt a nagy csapat. Juhász Péter és Szigetvári Viktor az Állami Számvevőszék épülete előtt. 2017. január 13. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Csakhogy van egy kis bibi a Patreonnal! A pénzügyi támogatásokat kezelő progresszív vállalat az elmúlt években többször kellett, hogy megvédje bíróság előtt az igazát, volt, hogy sikertelenül. A cég ugyanis nagy ívben tesz felhasználói adatainak védelmére. Legutóbb, idén júniusban például a Patreon megfelelő hozzájárulás nélkül nyilvánosságra hozta digitális előfizetőinek személyazonosságát és videónézési preferenciáit. Furcsa, hogy a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet egykori élharcosa egy ilyen céggel vállal közösséget, sőt, együttműködik velük, használja a szolgáltatásaikat. De hát a siker érdekében úgy tűnik, ez is belefér Juhinak!

Oroszbarát donorszervezet Soros egykori kedvence mögött

A Tűzfalcsoport elemzéséből kiderül, hogy a Juhász Péter számára adományokat becsatornázó cég finoman szólva Oroszország felé húz a háború kapcsán. A Yale Egyetem 1200 Oroszországban működő vállalatot tartalmazó listát állított össze, arról, hogy az orosz–ukrán háború kezdete mely cégek maradtak az Orosz Föderációban, így a továbbra is működő cégek között van a Philips, a Patreon, az ANT Group, a Raiffeisen Bank, az Auchan és a Leroy Merlin. A legszebb azonban, hogy a Patreon irányelvsértésre hivatkozva a háború kitörésének másnapján eltávolította az ukrán jótékonysági segélygyűjtést. Az ok egy olyan egy ukrán nonprofit szervezet lehetett, amely közösségi finanszírozási kampányt folytat az ország hadseregének támogatására az orosz invázió ellen.

Juhász Pétert azonban nem zavarja, hogy egy oroszbarát cég platformján gyűjt adományokat saját magának. Pedig a politikusról köztudott, hogy mindig valamilyen Soros György által támogatott szervezetben küzdött a gonosz Orbán-kormányok ellen. Hol a TASZ-ban harcolt a drogliberalizációért, hol pedig az Együtt egyik vezetőjeként készült kormányt buktatni. Nagyon úgy tűnik, hogy Juhász Péter nem az elvek embere!

Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.