oroszbarátság
Soros egykori élharcosa, Juhász Péter egy oroszbarát céggel boltol
Érdekes karriert fut be a balliberális oldal egyik "füttyögősként" is emlegetett fenegyereke, az aktív politizálástól visszavonult Juhász Péter. Korábban ős-TASZ-osként a drogliberalizációért küzdött, aztán Soros György és más amerikai vállalkozók pénzéből pártot gründolva meg akarta buktatni az Orbán-kormányt. Emlékeznek még a történelem süllyesztőjébe került Együtt nevű pártra?! Akkor még a fedélzeten volt Bajnai Gordon, illetve az orrában előszeretettel turkáló Szigetvári Viktor is. Róluk az utóbbi időben nem sokat hallani, most viszont a Tűzfalcsoport találatának köszönhetően kiderült, hogy Juhi Peti még munkálkodik, viszont most már egy oroszbarát céggel boltol. Ez ám a fordulat!Máris retteg a lengyel PiS, hogy Meloni nem fogja tudni ellensúlyozni az oroszbarátnak nevezett koalíciós partnereit
A vezető lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) számára nehéz lehet az új olasz kormánykoalíció, mert annak két kisebb pártja oroszbarát álláspontot foglal el, de bízik abban, hogy a valószínű miniszterelnök, az euroatlanti irányultságú és ukránbarát Giorgia Meloni az általa kívánt irányba tudja vezetni a kormány politikáját - jelentette ki a PiS szóvivője hétfőn a lengyel közszolgálati rádiónak nyilatkozva.Az oroszoknak való kémkedéssel vádolják a német gazdasági minisztérium két magas beosztású munkatársát, mivel nem tették magukévá a zöldek energetikai nézeteit
Oroszországnak folytatott kémkedés gyanújába került a zöldvezetésű német szövetségi gazdasági minisztérium két magas beosztású munkatársa - írta szerdán a Die Zeit című német hetilap a hírportálján.Oroszbarát és ukránpárti tüntetés is volt szombaton Budapesten
Szombaton kora délután egyszerre két tüntetést is tartottak Budapest belvárosában: egy oroszbarát és Ukrajna melletti szolidaritást kifejezőt. A Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület és az Egység Ukrán Egyesület délután egy órakor érkezett a Deák térre, egy órával később, délután kettőkor pedig megkezdődött az Oroszország melletti szimpátiatüntetés is a Szabadság téren - idézte fel a 24.hu.Soros, Biden, éljen az ukrán sajtószabadság – Zelenszkij befagyasztotta az egyik ellenzéki televízió számláit
A baloldal kedvenc "elnyomott mintaországában" működik a demokrácia és a sajtószabadság. Az ukrán elnök befagyasztotta a NAS televízió bankszámláit, mert az az egyik ellenzéki párthoz köthető.A Jobbik szerint az EP-választás tétje, hogy Orbán kivezeti-e Magyarországot az EU-ból
A Jobbik szerint az Európai Parlamenti választások tétje az, hogy "megengedjük-e Orbán Viktornak, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból". A korábban rendszeresen oroszbarátsága miatt magyarázkodni kényszerülő párt csütörtöki közleményében már éppen a Fideszt vádolja azzal, hogy a magyar kormány "az oroszok helytartójává vált".Ajánljuk még