Pesti Srácok

Spanyol újságírók: Soros György „oroszbarát vadász”

Spanyol újságírók: Soros György „oroszbarát vadász”

Soros György állhat több újságíró ellehetetlenítése mögött, így Pablo González fejére is ő tette a célkeresztet, akit kémkedés vádjával tartóztattak le – minderről a Lo que Somos spanyol tényfeltáró portál tett közzé részletes beszámolót.

Úgy tűnik, egyre több országban kezdik felismerni, hogy milyen módon próbálta behálózni a világot Soros György, akit filantróp üzletemberként aposztrofáltak évtizedeken keresztül, a jótékonyság álcája mögött azonban saját érdekeinek képviselete bújt meg. Most a spanyolországi médiamunkások kezdtek el intenzívebben foglalkozni Dzsordzsi bácsi ügyelmeivel. Felidézik: Soros nagylelkű adományokkal segítette elő a szocializmus lerombolását Közép- és Kelet-Európában, ő finanszírozta Lech Wałesa Szolidaritását, Andrej Szaharovot vagy a Charta 77-et Csehszlovákiában. Később dollárokkal tuningolta a nagy háborúszervező, Barack Obama kampányát is.

A nemzetközi pénzügyi spekulánsról a közgazdasági Nobel-díjas Paul Krugman az 1999-es válságokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: „senki sem tagadhatja, hogy manapság vannak olyan befektetők, akik a pénzügyi világot mozgatják és mindent megtesznek annak érdekében, hogy válságot idézzenek elő, amiből aztán ők profitálnak. Ezeknek az új szereplőknek még nincs szabványos neve; az általam javasolt kifejezés: Soros.”

Mint ismert, Magyarország szinte elsőként rántotta le a leplet a milliárdos tőzsdespekuláns kártékony üzelmeiről a 2015-ös migránsválságot követően, majd a 2016-ban kiszivárogtatott Soros-dokumentumokból elég sok mindenre fény derült. Így például az is, hogy az általa működtetett alapítvány készített egy listát 49, oroszbarátnak minősített spanyol újságíró és aktivista nevével: köztük volt többek között Javier Couso, a TVE riportere, Pilar Requena humorista, Facu Díaz, Javier Morales és Asier Blas akadémikusok, valamint Pablo González újságíró – írta meg a Lo que Somos spanyol portál, amely arra is kitér, hogy a „nyílt társadalom” védelmezőinek feketelistájára felkerült a donbászi náci mészárlások elítéléséért Julián Jiménez, az Elotropais.com munkatársa is.

PestiSracok facebook image

Igen nagy port kavart az a letartóztatás, amelynek során a lengyel hatóságok kémkedés vádjával letartóztatták a spanyol újságírót, akinek barátai és családja is egybehangzóan azt állítják, hogy a vádak abszurdak, és követelték González azonnali bírósági eljárását vagy szabadon bocsátását. „Nincs kétségem afelől, hogy nem kém” – mondta Juan Teixeira spanyol újságíró, aki több évtizeden keresztül dolgozott Gonzálezzel. Az oroszországi születésű, spanyol és orosz állampolgárságú Gonzálezt azután vették őrizetbe, hogy a lengyel belbiztonsági hivatal (ABW) ügynökei február 27-én nem sokkal éjfél után bekopogtattak Przemyśl határvárosában lévő szállodájába. A menekültválságról tudósított, és azt is tervezte, hogy a határ ukrán oldaláról jelentkezik.

Lista az oroszbarát újságírókról

A spanyol tényfeltáró portál szerint az a tény, hogy Pablo González felkerült az oroszbarát újságírók feketelistájára, majd öt évvel később letartóztatták és bebörtönözték konkrét vádak nélkül – mert „nyilvánvalóan orosz kém volt” –, szintén azt bizonyítja, hogy a sorosista „liberálisoknak” jelentős a szerepe különböző bábkormányok felállításában, bizonyos térségek destabilizálásában, és az imperializmus érdekeihez köthető hatalmas csápjaik állnak a „2022 februárja óta tartó, zord körülmények közötti bebörtönzések mögött”. A nyilvánosságra hozott adatok szerint a Soros Alapítvány egyik célja, hogy megakadályozza Oroszország befolyásának feltételezett növekedését Európában. „Az ukrán válság után Oroszországnak sikerült sok szimpatizánst vonzania az Európai Unió különböző politikai pozícióiból” – áll egy közzétett dokumentumban, amit a szervezet igyekszik „ellensúlyozni”.

A cikkben arra is kitérnek, hogy Soros alapítványának dolgozott Nicolás de Pedro, aki a helsinki hibrid fenyegetésekkel foglalkozó európai kiválósági központ (Hybrid CoE) oroszországi szakértői csoportjának tagja, valamint az EU-küldöttség által kezdeményezett EU-Oroszország szakértői hálózat (EUREN) törzscsoportjának is munkatársa. Nicolás a madridi Universidad Francisco de Vitoria (UFV) Instituto de Política Internacional (IPI) tudományos kollégája, emellett tanácsadóként dolgozott orosz és eurázsiai kérdésekben az Európai Parlamentben, az Európai Nyílt Társadalom Kezdeményezésben (OSIFE), a Madridi Klubban és az Európai Unió–Közép-Ázsia Monitoring (EUCAM) projektben. 2009 és 2018 között a CIDOB tudományos munkatársa volt. Nicolás részt vett az EBESZ nemzetközi választási megfigyelő misszióin Oroszországban (2011), Kirgizisztánban (2009, 2010), Tádzsikisztánban (2010) és Ukrajnában (2010, 2014). Ezenkívül terepmunkát végzett a közép-ázsiai régióban és Hszincsiangban, beleértve a huszonnégy hónapos kazahsztáni tartózkodást (2005–2007), amelyet a spanyol külügyminisztérium támogatásával finanszírozott. Napjainkban az orosz propaganda elleni küzdelem élharcosaként tevékenykedik, és többen úgy vélik, ő állhat az oroszbarát-lista összeállítása mögött, így Pablo González bebörtönzése is neki „köszönhető”.

Kiemelt fotónkon Pablo González látható munka közben. Forrás: Lo que Somos

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.