Pesti Srácok

Az oroszoknak való kémkedéssel vádolják a német gazdasági minisztérium két magas beosztású munkatársát, mivel nem tették magukévá a zöldek energetikai nézeteit

Az oroszoknak való kémkedéssel vádolják a német gazdasági minisztérium két magas beosztású munkatársát, mivel nem tették magukévá a zöldek energetikai nézeteit

Oroszországnak folytatott kémkedés gyanújába került a zöldvezetésű német szövetségi gazdasági minisztérium két magas beosztású munkatársa - írta szerdán a Die Zeit című német hetilap a hírportálján.

A beszámoló szerint mindkét minisztériumi dolgozó energiaügyekkel foglalkozik és kulcsfontosságú pozíciót tölt be a földgázellátás biztonságával kapcsolatban. Tevékenységük miatt a tárca vezetője, a zöldpárti Robert Habeck közvetlen környezetéből kértek segítséget a szövetségi alkotmányvédelmi hivataltól (BfV). A miniszter bizalmasai azért fordultak a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálathoz, mert úgy vélték, a két munkatárs feltűnően "oroszbarát" álláspontot képvisel számos ügyben, amelyek Oroszország Ukrajna ellen indított háborújával összefüggésben komoly politikai jelentőségre tettek szert. Ilyen ügy volt a többi között az Északi Áramlat-2 földgázvezeték üzembe helyezési folyamatának leállítása, a Gazprom orosz állami energetikai óriásvállalat németországi érdekeltségeit összefogó Gazporm Germania vagyonkezelői felügyelet alá rendelése és az orosz földgázszállítások visszafogása miatt megrendült gázimportőr, az Uniper támogatása.

– írta a Die Zeit, hozzátéve, hogy kormányzati körökben obstrukcióként, a munka szándékos akadályozásaként jellemzik az illetők tevékenységét. Az indíték nem világos - emelte ki a hetilap, rámutatva, hogy a gazdasági minisztérium az utóbbi kormányzati ciklusokban a német-orosz gazdasági együttműködés fontos tényezője volt. Példaként említették, hogy a tárca előző vezetése - mindenekelőtt Peter Altmaier miniszter, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa - a "szuverén nemzeti energiaellátás" megteremtését szolgáló beruházásként tekintett az Északi Áramlat-2-re. A tárca személyi állományára is hagyományosan a "keleti irányultság" jellemző, a nem politikai kinevezettként, hanem köztisztviselőként dolgozó munkatársak is ugyanolyan szívélyes kapcsolatban voltak a Kremllel, mint a német nagyvállalatokkal. Meglehet, csupán az történt, hogy az érintett munkatársak hozzáállását még nem hatotta át az alig több mint fél éve hivatalba lépett új vezetés által képviselt irányvonal, az orosz energiafüggőség felszámolását célzó törekvés, de nem sértettek törvényt, nem dolgoztak pénzért vagy meggyőződésből Moszkvának, azaz egy idegen hatalomnak.

PestiSracok facebook image

– írta a Die Zeit, hozzátéve, hogy egyelőre nem is tártak fel a kémkedés büntetőjogi tényállására utaló adatokat.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?