Pesti Srácok

Orbán: ebben a formában nem lehet bevezetni az internetadót

Orbán: ebben a formában nem lehet bevezetni az internetadót

Nem lehet bevezetni az internetadót ebben a formában - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban elhangzott interjújában. Az adótörvényt szerinte módosítani kell, az ünnepek után, január közepén pedig egy nemzeti konzultációt is el kell indítani az internetről, a szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről.

Orbán Viktor szerint internetadóról sosem volt szó. – Magyarországon a távközlést adóztatjuk, adótechnikai természetű módosítást javasoltunk, hogy kövesse az adórendszer az élet valóságos mozgását. Ezt a szolgáltatóknak kell fizetni, akik már tiltakoznak, ugyanis nem tudják áthárítani majd a fogyasztókra. Ez nem internetadó, hanem a távközlési adó kiterjesztése. A távközlési adó kiterjesztésével kapcsolatban félelmeket előhívó képzet jött létre, ez nehézzé teszi az erről való párbeszédet – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Mint elmondta, helyre kell állítani az ésszerű vita alapjait, ezt egész egyszerűen nem lehet bevezetni ebben a helyzetben. „Nincs meg a közös alap, így nem szabad bevezetni. Nem vagyunk kommunisták, nem az emberek ellen kormányzunk, hanem velük közösen. Ha az embereknek ez nem teszik, ésszerűtlennek tartják, nem lehet megvalósítani. Ez az adó ebben a formában nem vezethető be” - mondta Orbán Viktor.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.