Pesti Srácok

Pert vesztett a koszorúdobáló jobbikos Lázárral szemben

null

Lenhardt Balázs volt jobbikos politikus másodfokon is pert vesztett Lázár Jánossal szemben – tudta meg az MNO. Lenhardt azért fordult a bírósághoz, mert egy tettével kapcsolatban Lázár kijelentette: „Primitív idiótákkal nem foglalkozok.”

Másodfokon is pert vesztett Lenhardt Balázs Lázár Jánossal szemben – értesült az MNO. A Szegedi Ítélőtábla döntése indoklásában felidézi, hogy Lenhardt még jobbikos képviselőként koszorúkat távolított el a Károlyi-szobor talapzatáról, majd a kukába dobta azokat. A politikus akciójáról egy a radikális párthoz közelálló online televízió beszámolót készített. A tudósításban Lenhardt azzal indokolta akcióját, hogy „hazaárulónak nem jár virág”.

Lenhardt tettéről az ATV kikérte több politikus véleményét. A riporter kérdésére Lázár János, a Fidesz akkori frakcióvezetője azt válaszolta: „Primitív idiótákkal nem foglalkozok.” Ezért a kijelentéséért Lenhardt Balázs beperelte Lázár Jánost, emberi méltóság megsértése miatt. Bocsánatkérést és 350 ezer forint nem vagyoni kártérítést várt el a fideszes politikustól. A frakcióvezető azonban a kereset elutasítását kérte a bíróságtól. Állította, hogy véleményt fogalmazott meg a felperes magatartásáról, amelynek megítélésében lényeges Lenhardt akciójának vizsgálata.

PestiSracok facebook image

Az elsőfokú bíróság ítéletében az ellenzéki politikus keresetét elutasította, és pénzbírságra ítélte. Ez ellen Lenhardt fellebbezett, de perét másodfokon is elvesztette. A másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla 48 ezer forint perköltség, valamint Lázár János részére 19 ezer forint megfizetésére kötelezte Lenhardt Balázst.

Forrás: MNO

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.