Pesti Srácok

Szijjártó: még mindig várjuk a bizonyítékokat

null

Az Egyesült Államok nagykövetsége mindeddig nem közölte a magyar kormánnyal a belépési korlátozás által érintett magyar állampolgárok neveit, és nem osztotta meg a döntés alapjául szolgáló hiteles információkat sem – erről a külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatta szombat reggel a parlamenti pártok frakcióvezetőit.

Fülöp Judit, a minisztérium sajtófőnöke úgy tájékoztatott, hogy Szijjártó Péter elmondta a frakcióvezetőknek: pénteken a tárca jegyzékben kérte az Egyesült Államok budapesti ideiglenes ügyvivőjétől, hogy annak kormánya bocsássa rendelkezésükre azokat a hiteles információkat, amelyek alapján korrupciós vádakat fogalmaztak meg magyar állampolgárokkal szemben.

Ismert, csütörtökön a Demokratikus Koalíció az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kérte az ügyben, az Együtt-PM pedig nyílt vizsgálatot követelt. Szombaton Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívása mellett döntött; mint közölte, „elengedhetetlen, hogy a területen felelős állami vezetők és miniszterek, a belügyminiszter, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója és az Információs Hivatal főigazgatója tájékoztatót adjanak a kialakult helyzetről”. Szijjártó Péter szombati közleményében megjegyezte, ebben az ügyben a magyar kormány teljes mértékben egyetért az ellenzékkel, hiszen mind az ellenzék, mind a kormány az ügy teljes nyilvánosságát szeretné.

Az ellenzék pénteken arra kérte a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra, kiket, és milyen indokkal érint az amerikai beutazási korlátozás; hiába, hiszen – ahogy erre Szijjártó ismételten felhívta a figyelmet – erről még a magyar kabinetet sem tájékoztatta az amerikai diplomácia. Ennek kapcsán a Magyar Nemzet által korábban megkérdezett nemzetközi jogász felhívta a figyelmet arra, hogy Washington bárkinek felfüggesztheti az állandó belépési engedélyét mindenféle különösebb indoklás nélkül is, amely ellen általában nem lehet jogorvoslattal élni, vagyis bíróságon megtámadni. Erre egy 2004-es elnöki rendelet szolgál alapul.

A jogász elmondta, a kitiltásnak lehet politikai vagy más oka is. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint egyre több jel utal arra, hogy Washington figyelmeztetésnek szánhatja az intézkedést; maga Szijjártó már pénteken azt mondta, ha az amerikai kormány nem bocsátja a magyar fél rendelkezésére azokat a hiteles információkat, amelyek alapján megfogalmazta korrupciógyanúját, fennállhat a gyanúja annak, hogy Amerika csak befolyást akar gyakorolni bizonyos ügyekben.

A figyelmeztetés-jelleget erősíti az a „fokozás”, amelyre a köztévé híradója hívta fel a figyelmet pénteken este: első levelükben az amerikai illetékesek még magyar magánszemélyekről (Hungarian individuals) írtak a beutazási tilalom kapcsán, a velük kapcsolatban használt kifejezés azonban menet közben többször megváltozott: André Goodfriend, pénteken már a kormányzati tisztviselők (government officials) szavakat használta, a Híradónak adott különinterjúban az ideiglenes ügyvivő viszont egyenesen közszereplőknek és kormánytagoknak (members of government) nevezte azokat a személyeket, akikkel kapcsolatban „nem tartják kívánatosnak”, hogy belépjenek Amerikába.

Ráadásul a 444 neveket is lehozott, amelyek ismeretében csak tovább erősíti azt a benyomást, hogy az amerikai intézkedések figyelmeztető jellegűek, hiszen a kitiltás kapcsán a hírbe hozottak közül többen a miniszterelnök közvetlen környezetéhez kapcsolódnak. A HVG szerint nem véletlen az amerikai lépések időzítése: a beutazási tilalom elrendelése beleillik abba a láncolatba, amelynek egyik korábbi eleme Viktoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettesének térségünkben a nyugati értékekért aggódó felszólalása tekinthető, nyitánya pedig Barack Obama hazai civil társadalom elleni hatósági támadásokról szóló beszéde volt. Az a tény is kérdéseket vethet fel, hogy a 444 citálta először címlapra a magyar miniszterelnök környezetéhez tartozó személyek neveit; az a 444, amelyet ugyanannak a Soros Györgynek az alapítványa pénzel, aki anyagilag Clintonék alapítványát is támogatja; ahogy az sem mellékes, hogy ennek a Clinton Foundationnek a rendezvényén hangzott el a fent már említett, hazánkat bíráló Obama-beszéd.

Forrás: MTI/Magyar Nemzet

Fotó: tozsdeforum.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.