Pesti Srácok

Új rendszerváltókra van szükség az MSZP régi politikusai szerint

Új rendszerváltókra van szükség az MSZP régi politikusai szerint

Felhívással fordult a magyar baloldalhoz a Deák Ferenc Kör. A NOL.hu-n közzétett közlemény leszögezi: bebizonyosodott, hogy baloldali ellenzék minden kormányzati üldözés ellenére él, de a demokrácia helyreállításáért, a korrupt Orbán-rezsim leváltásáért sokkal többet kell tenni, és azt is egészen másképp.

A Deák Ferenc Kör csoportot az MSZP 21 ismert politikusa hozta létre a nyáron, az alapítók között olyan neveket találunk, mint Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Juhász Ferenc egykori pártvezető, a Békésben, illetve Szabolcsban jelenleg is megyei elnökként dolgozó Varga Zoltán és Veres János, valamit Tóth József, a XIII. kerület fölényesen újrázó polgármestere. Tagja több fiatal politikus is: Tüttő Kata és Lendvai Anna fővárosi képviselők, a székesfehérvári Márton Roland, valamint Braun Róbert marketingstratéga - emlékeztet az újság.

A Deák Ferenc Kör szerint az elmúlt évek kormányainak felelőssége nem azonos, de a leszakadást, a biztonság elvesztését, a kiábrándulást nem tudták megakadályozni, ezért új rendszerváltásra van szükség és új rendszerváltókra.

PestiSracok facebook image

Ezért a Deák Ferenc Kör az új, rendszerváltó politika érdekében azt javasolja, hogy "haladéktalanul kezdjük meg a garantált alapjövedelem bevezetésének előkészítését szolgáló társadalmi és szakmai vitát", továbbá "kezdeményezzük a "részvételi demokrácia" új formáit, hogy az állampolgárok ne csak négy-öt évenként a választásokon, hanem folyamatosan részesei legyenek a fontos döntéseknek".

A Deák Ferenc Kör javaslatai közé tartozik továbbá, hogy szerveződjenek hálózatba a kormánytól független intézmények, közösségek, kontrollszervezetek, tudományos és kulturális műhelyek, önsegélyző és másokat segítő csoportok.

Forrás: NOL.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.