Pesti Srácok

Elhalasztották a meghallgatást Hernádi Zsolt ügyében

null

Elhalasztották az előzetes meghallgatást Hernádi Zsoltnak, a Mol Nyrt. korrupcióval vádolt elnök-vezérigazgatójának ügyében hétfőn Zágrábban, miután új bizonyítékokat nyújtott be a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK). A horvát állami televízió honlapjának híradása szerint a meghallgatás újabb időpontját december 8-ra tűzték ki. Az előzetes meghallgatást azután rendelték el, hogy a legfelsőbb bíróság megerősítette a megyei bíróságnak azt a júniusi döntését, amely szerint az ügy bírósági tárgyalását Hernádi Zsolt távollétében is le lehet folytatni. A Mol Nyrt. vezetőjét ennek megfelelően ügyvédje képviseli Zágrábban.

A horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) vádirata szerint a Mol elnöke 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogát. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-ítéletben elhangzottakat, s közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat.

Hernádi ellen az USKOK 2012 decemberében megszüntette a nyomozást, majd miután Horvátország csatlakozott az Európai Unióhoz (EU), újra indította azt. Az újonnan indult vizsgálat során az USKOK Hernádi Zsolt vizsgálati fogságát is elrendelte, de Magyarország elutasította kiadatását. Ivo Sanader volt horvát kormányfőt, a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés bűntette miatt, majd ezt júniusban a legfelsőbb bíróság nyolc és fél évre csökkentette. Május végén a magyarországi Fővárosi Törvényszék a horváthoz hasonló vádakban megszüntette az eljárást Hernádi Zsolt ellen a nemzetközi kapcsolatban elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt indított büntetőperbe.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.