Pesti Srácok

Áder: Magyarország támogatja és végrehajtja az ukrajnai helyzet miatti szankciókat

Áder: Magyarország támogatja és végrehajtja az ukrajnai helyzet miatti szankciókat

Magyarország az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta támogatta és végrehajtotta az uniós, illetve NATO-fórumokon elfogadott szankciókat, és ez a jövőben is így lesz - jelentette ki Áder János államfő vasárnap Pozsonyban.

Áder János a visegrádi négyek országainak köztársasági elnökei és Petro Porosenko ukrán államfő közös sajtótájékoztatóján beszélt erről, amelyet azután tartottak, hogy az elnökök megbeszélések sorát folytatták Pozsonyban a csehszlovákiai rendszerváltoztatás 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség keretében.

Áder János hangsúlyozta: Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna független, területi integritását megőrző, demokratikus, fejlődése útját maga megválasztó, gazdaságilag stabil és virágzó ország legyen.

PestiSracok facebook image

A vendéglátó Andrej Kiska államfő kijelentette: Porosenko ukrán elnök meghívását a rendszerváltoztatás 25. évfordulójának ünnepségére az aktuális helyzeten kívül az is indokolta, hogy "Ukrajna lakossága azt az utat választotta, mint mi 25 évvel ezelőtt."

Fontosnak nevezte, hogy a találkozón a V4-es országok elnökei megegyeztek abban, egységesen kell fellépniük az ukrajnai helyzetet illetően.

Hasonló hangnemben nyilatkozott Bronislaw Komorowsky lengyel államfő is, aki kiemelte annak fontosságát, hogy a V4-ek országai "egységesen és szolidaritásukat megőrizve" foglaljanak állást amellett, hogy Ukrajnának meg kell védenie magát az "orosz agressziótól."

Petro Porosenko ukrán államfő nagyon fontosnak és hasznosnak értékelte a vasárnapi pozsonyi találkozót. Hangsúlyozta: a háború, amely Ukrajna keleti részén folyik, Európa biztonságáról és szabadságáról is szól.

Milos Zeman cseh államfő annak a reményének adott, hangot, hogy Petro Porosenko "a béke, nem pedig a háború államfőjeként kerül be a történelembe".

A pozsonyi várban megtartott államfői találkozó után a visegrádi négyek köztársasági elnökei átvonultak a Szlovák Nemzeti Színházba, a hivatalos ünnepség színhelyére, ahol csatlakozott hozzájuk Joachim Gauck német államfő is.

Az elnökök az ünnepi ceremónia után szimbolikus gyertyagyújtással idézik fel a rendszerváltoztatás legismertebb pozsonyi előeseményét, az 1988 márciusában zajlott úgynevezett gyertyás tüntetést, amelynek résztvevőit vízágyúk és gumibotos rendőrök bevetésével kergette szét a kommunista hatalom. Az államfők vasárnapi hivatalos programja ünnepi vacsorával ér véget a szlovák köztársasági elnök székhelyéül szolgáló Grassalkovich-palotában.

A visegrádi négyek és Németország államfői hétfőn Prágában folytatják a közös megemlékezést, ahol először a Károly Egyetem képviselőivel találkoznak, majd részt vesznek a negyedévszázados évforduló tiszteletére készült emléktábla leleplezésével egybekötött megemlékezésen.

A vasárnap Pozsonyban illetve hétfőn Prágában tartott ünnepségek az utolsó megállói annak a találkozó- és megemlékezéssorozatnak, amelyet - Joachim Gauck német államfő kezdeményezésére - a visegrádi négyek és Németország a rendszerváltás eseményeinek 25. évfordulója alkalmából tart. Az első megemlékezéseket Magyarországon és Lengyelországban rendezték júniusban, majd októberben Németországban tartottak ünnepségeket, végül a sort Szlovákia és Csehország zárja.

MTI / MTI Fotó: Kovács Tamás

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.