Pesti Srácok

Az internet szabadságát veszélyezteti Amerika - magyar módra tüntettek Washingtonban

null

A internetadó elleni magyar tüntetés példájával biztatták a szervezők azokat, akik csütörtök este a Fehér Ház előtt telefonjaikat és laptopjaikat a magasba tartva tiltakoztak az amerikai hatóságok azon terve ellen, amely kétsebességessé tenné az internetet. - írja a Népszabadság.

Az ok pedig az volt: a Wall Street Journal a héten megszerezte a Szövetségi Kommunikációs Bizottság, az FCC terveit, melyek lehetővé tennék, hogy az internetszolgáltatók „gyors sávokat" biztosítsanak azoknak a tartalomszolgáltatóknak, akik hajlandóak ezért fizetni. Azaz a nagy tartalomszolgáltatók adatai hamarabb érnének el a fogyasztókhoz. Az FCC honlapján a tervhez közel négymillióan fűztek véleményt, amelyeknek elenyésző része támogatta csupán a többsebességes internetet. A tiltakozók szerint az internet alapjait ássa alá, ha immár nem egyenlőek az azon áramló adatok, hanem pénzért elsőbbséget lehet rajta venni.

Egy negyven év körüli, Peter néven bemutatkozó férfi szerint az FCC tervei megfojtanák a kis, független hírforrásokat, mert az általuk gyártott tartalom nem jutnak el a fogyasztókhoz. Egy másik aktivista szerint ez a terv azt jelenti, hogy a nagyvállalatok átveszik a hatalmat az internet felett, és a civil szervezetek és kisebb szerveződések nem tudják majd eljuttatni az üzeneteiket a fogyasztókhoz.

PestiSracok facebook image

Nathan White, a tüntetést szervező egyik civil csoport, a Demand Progress munkatársa szerint az FCC terve tönkretenné az internetet, mert különböző rétegeket, osztályokat hozna azon létre aszerint, melyik cég mennyit hajlandó fizetni azért, hogy elérje a fogyasztókat. „Most pedig itt vagyunk, a magyarok példáján felbátorodva,mert nekik sikerült rávenniük a kormányt arra, hogy megváltoztassa a döntését. Reméljük, hogy mi is elérjük, hogy olyan szabályokat hozzanak, amelyek megvédik az internet semlegességét" mondta a Népszabadság kérdésére White.

NOL.hu / Fotó: illusztráció - Reuters Gary Cameron

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.