Pesti Srácok

Elhunyt Kapolyi László volt ipari miniszter

Elhunyt Kapolyi László volt ipari miniszter

Életének 83. évében elhunyt Kapolyi László volt ipari miniszter, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) volt országgyűlési képviselője - közölte Göbölös Sándor, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt alelnöke, szóvivője.

Az Index hírportál azt írta, hogy Kapolyi László hosszan tartó súlyos betegség után halt meg.

Kapolyi László 1932. június 7-én született Budapesten. Bányamérnöki és közgazdász végzettséget szerzett, 1953-tól több mint húsz évig dolgozott a Tatabányai Szénbányák főmérnökeként. 1976-1980 között nehézipari miniszter-helyettes, 1980 és 1983 között ipari államtitkár volt. 1983 decemberétől négy éven át volt ipari miniszter.

PestiSracok facebook image

2002 és 2010 között, két cikluson keresztül volt a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyűlési képviselője.

1991-től a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja, 1992-1993-ban a párt országos vezetőségének tagja, 1994-től 2012-ig az MSZDP elnöke volt. 2013-ban ismét a párt elnöke lett, az MSZDP időközben azonban nevet és új vezetőt is választott, ezeket a változásokat azonban a pártelnök vitatta és nem fogadta el.

Kapolyi László a rendszerváltozást követően vállalkozó lett. Az energetikában volt érdekeltsége. 1989-től a System Consulting Kft. tulajdonos-ügyvezetője volt, majd a társaság zrt.-vé alakulásakor a cég elnök-vezérigazgatója lett. Akkortájt a vagyonbevallások alapján a leggazdagabb képviselőnek számított.

A kétezres években több büntetőügybe is belekeveredett, amelyeket körüllengett a korrupció gyanúja, emlékeztet az Index.

MTI / Index

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.