Pesti Srácok

Gyerekmolesztáló rendőr ellen emeltek vádat

null

A felügyeletére bízott két kiskorú gyerek szexuális molesztálása miatt emeltek vádat egy volt hévízi rendőr ellen - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.

A negyvenkét éves vádlott egy Hévízhez közeli településen lakott. Válófélben volt feleségétől, amikor 2011 őszén bizalmi viszonyt alakított ki a tőle külön élő fia barátjával és az ő szüleivel.

A két gyerek a szülők engedélyével egyszer a férfinél aludt, ő pedig éjszaka szexuálisan molesztálta a tizenkét éves fiút. A gyerek tiltakozott, próbált elmenekülni a házból, de miután nem sikerült, félelmében az ágy alatt töltötte az éjszakát.

PestiSracok facebook image

A következő év tavaszán a vádlott barátnője tizenegy éves lányával próbált erőszakoskodni, aki többször is a férfi házában aludt, amikor a fia is nála volt. A kislány az ablakon kimászva éjszaka hazaszökött édesanyjához.

Pirger Csaba hozzátette, a május óta előzetes letartóztatásban lévő egykori rendőr tagadta az ellene felhozott vádakat, de az ügyészség a vallomások és a bizonyítékok alapján a felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettével és kísérletével vádolta meg.

Forrás: MTI/hvg.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.