Pesti Srácok

Kezdeményezik André Goodfriend bizottsági meghallgatását

Kezdeményezik André Goodfriend bizottsági meghallgatását

Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke közvetlenül a szerdai Magyar Nemzet-interjú előtt tájékoztatta a nemzetgazdasági minisztert - közölte az Egyesült Államok által a NAV elnökét érintően hozott beutazási tilalommal kapcsolatos kérdésre Kurucz Éva kormányszóvivő szerdán egy más témában tartott sajtótájékoztatón.

A kormányszóvivő azt mondta, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága kezdeményezi az amerikai ügyvivő meghallgatását és azt kéri, hogy a testület előtt terjessze elő a rendelkezésére álló bizonyítékokat. Hiteles információkat, bizonyítékokat vár a kormány, emellett Polt Péter legfőbb ügyész szintén azzal fordult az amerikai partnerhez, hogy adják át a bizonyítékokat.

Vida Ildikó a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban azt nyilatkozta, hogy azok között van - a NAV több más munkatársa mellett -, akiknek beutazását az Egyesült Államokba az amerikai nagykövetség nemkívánatosnak minősítette. A döntésről levélben értesítették, amelyben nem írtak konkrét ügyet, csak egy elnöki nyilatkozatra hivatkoztak, amelyikben van egy passzus, hogy felfüggeszthetik a belépési jogát annak, aki korrupcióban érintett vagy abból hasznot húz. Vida Ildikó hangsúlyozta: semmilyen korrupciós ügynek nem volt és nem részese. A NAV elnök közölte azt is, hogy a kormányban egy illetékesnek jelezte kitiltásáról szóló döntést.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?