Pesti Srácok

Lecsapott a TEK a Hydrára

Lecsapott a TEK a Hydrára

Egy 26 éves budapesti férfit is elfogtak a német rendőrség kérésére az „Onymous” elnevezésű nemzetközi akcióban, amelyet rejtett internetes feketepiacok ellen indítottak. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a „Hydra” elnevezésű illegális kereskedelmi platform üzemeltetőjeként, illetve adminisztrátoraként tevékenykedett.

Az Európai Rendőrségi Hivatal (EUROPOL) koordinálása mellett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály munkatársai - a Frankfurt am Main-i Főállamügyészség nemzetközi bűnügyi jogsegélykérelme alapján - a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével elfogtak és előállítottak egy 26 éves budapesti lakost.

A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a „Hydra” elnevezésű illegális kereskedelmi platform üzemeltetőjeként, illetve adminisztrátoraként tevékenykedett 2014 márciusától. Adminisztrátorként nemcsak a kereskedelmi felületet biztosította, hanem minden létrejött illegális kereskedelmi tevékenység után általában 5% profitban is részesült. A férfit a magyar rendőrök a Hesseni Tartományi Bűnügyi Hivatal nyomozójának közreműködésével hallgatták ki a német szövetségi kábítószertörvény megsértése miatt, őrizetbe vételére eddig nem került sor.

PestiSracok facebook image

Az „Onymous” elnevezésű művelet keretében 2014. november 6-án világszerte nemzetközi ügynökségek, igazságügyi hatóságok és rendvédelmi szervek tartottak összehangolt akciót a TOR (The Onion Route) hálózaton működő fekete piacok felszámolása érdekében. Ezek az illegális webfelületek rejtetten, az eladók és a vevők számára névtelenséget biztosítva kínálnak lehetőséget az illegális kereskedelemre, legyen az kábítószer, fegyver vagy akár gyermekpornográfia. Az Egyesült Államokkal együttműködve 15 Európai Uniós tagországban történtek elfogások, házkutatások és szerver lefoglalások. Az akció keretében összesen 17 online piacteret üzemeltető személyt fogtak el, 410 rejtett hálózatot kapcsoltak le, valamint nagy értékű digitális fizetőeszközt (Bitcoint), eurót és egyéb vagyontárgyakat foglaltak le.

Forrás: police.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.