Pesti Srácok

Meglepte a horvátokat a döntés: a Mol osztalékot venne ki az INA-ból

null

A Mol kedden felkérte a horvátországi INA olajipari vállalat ügyvezető bizottságát, hogy hívja össze az INA részvényeseinek rendkívüli közgyűlését. A napirendre vétel után a Mol javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy támogassanak egy 260 millió euró (2 milliárd horvát kuna, 80 milliárd forint) értékű rendkívüli osztalékkifizetést az eredménytartalék terhére - szerepelt a Mol keddi közleményében.

A Mol döntése meglepte Ivan Vrdoljak horvát gazdasági minisztert, aki előtte éppen a Mollal egyeztetett. Az RTL horvát televíziónak úgy nyilatkozott: "Látjuk, hogy működik a Mol. Fent az ülésen együttműködőek vagyunk, lent pedig nyilvánosságra hozunk olyan információkat, amelyről a miniszter semmit sem tud".

Újságírói kérdésre, hogy mit fog tenni, azt mondta, még nem tudja, meg kell nézni, a lépésnek milyen hatása lesz az INA jövőjére és a horvát költségvetésre.

PestiSracok facebook image

A INA horvát olajipari vállalatban kedden délelőtt egyeztető ülést tartottak, amelyen Vrdoljak is részt vett. Az ülésen arról is határoztak, hogy stratégiai ügyben csak egyhangú döntések születhetnek a jövőben. Miközben tartott az ülés, a Mol közleményt bocsátott ki.

A közlemény szerint a Mol korábban megmentette az INA-t a csődtől, stabilizálta a pénzügyi helyzetét és nyereséges vállalatot csinált belőle, amely jelentős befektetési lehetőségekkel rendelkezik.

A Mol szerint mindezek ellenére a horvát gazdasági minisztérium új döntésében ismét megvonta az INA-tól a Száva és Horvátország északnyugati területein található földgáz és kőolaj-lelőhelyek kutatási engedélyeit. Ivan Vrdoljak erre azzal reagált, hogy kijelentette "nem ok nélkül vettük el a koncessziót, ez hazugság! Azért vettük el, mert nem csináltak semmit és nem fektettek be."

A Mol véleménye szerint a részvényesek megértették, hogy a horvát minisztérium jelenleg nem támogatja a befektetőbarát környezetet Horvátországban, ezért elérkezettnek látják az időt arra, hogy korábbi befektetéseik eredményét realizálják.

A Mol és a horvát állam között régóta húzódó vita van az INA irányításáról. Az INA részvényeinek 49,1 százaléka van a Mol tulajdonában és a Mol rendelkezik az irányítói jogokkal. A horvát állam a részvények 44,84 százalékát birtokolja. Simola József, a Mol pénzügyi vezérigazgató-helyettese a múlt héten azt mondta, hogy a Mol kész eladni részesedését, ha a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.