Pesti Srácok

Moszkvai ingatlanügy: a Gyurcsány-kormánynak mindenképpen pénz kellett

null

A Híradó.hu szerint az állami vezetők a feszített költségvetés miatt sürgették 2005-ben a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladását - mondta Székely Árpád volt moszkvai nagykövet, az ügylet kapcsán indult büntetőper elsőrendű vádlottja pénteken a Budapest Környéki Törvényszéken tartott tárgyaláson.

Székely, aki az eljárás során tagadta bűnösségét, arról beszélt: ő próbálta fékezni az eladást, de több miniszter finoman jelezte, hogy nagyon nehéz helyzetben van a költségvetés. A volt nagykövetet elmondása szerint eleve azzal küldték ki, hogy sürgős az eladás, és az első Gyurcsány-kormány egyik minisztere még haza is rendelte, hogy közölje vele: minél gyorsabban le kellene bonyolítani. Veres János pénzügyminiszter pedig egy beszélgetésben, amikor a nagykövet megjegyezte, hogy a várhatóan néhány milliárd forintnyi vételár elenyésző az éves költségvetéshez képest, úgy reagált: minden fillér számít.

A bíró által ismertetett iratok szerint az épület eladásának minimális vételárát 19,9 millió dollárban határozta meg a magyar kormányzat, a vádlott pedig kérdésre válaszolva elmondta: nincs tudomása róla, hogy ez változhatott.

PestiSracok facebook image

Az eljárás adatai szerint a képviseletet 2008-ban 23,7 millió dollárért értékesítette a magyar állam egy moszkvai cégnek, az pedig nem sokkal később ennek a sokszorosáért adta tovább, ami miatt Oroszországban is indult büntetőeljárás.

Az ügylet sajátossága, hogy csak az épület volt magyar tulajdonban, a földterület azonban, amelyen állt, egy évtizedekkel korábbi kormányközi megállapodás értelmében az orosz államé. A magyar ügyészség a hűtlen kezelés vádját többek között egy olyan - a védelem által vitatott - értékbecsléssel támasztja alá, amely szerint az ingatlan valós értéke az eladási ár csaknem ötszöröse, 108 millió dollár volt.

A pénteki tárgyaláson Székely Árpád, illetve a védelem az eljárás során korábban az ügylettel kapcsolatban felvetődött árfolyamveszteséget képtelenségnek minősítette, hiszen - mint mondták - az államhoz az eladás nyomán befolyt 23,7 millió dollár ma is megvan.

A pénteki tárgyaláson ismertették a hatodrendű vádlottnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jogelődje egyik volt vezető beosztású munkatársának nyomozati vallomásait, amelyekből kiderült többek között, hogy a vádlott szerint a kijelölt vevőnek nem lehetett volna eladni az ingatlant. Továbbá, hogy hallott arról a szóbeszédről, amely szerint érkezett valamiféle moszkvai előleg, de azzal nem volt tisztában, hogy az a kereskedelmi képviselet vételárának előlege.

A vádlott korábbi vallomásaiban hangoztatta, hogy nem volt feladata hivatalos iratok, okiratok valódiságának, valóságtartalmának ellenőrzése, a vádbeli adásvételi szerződés tartalmára pedig nem volt befolyása.

A Központi Nyomozó Főügyészség Magyarország moszkvai kereskedelmi képviseletének eladása kapcsán emelt vádat hét fő ellen. A vád szerint a volt moszkvai nagykövet 2008 márciusában felettesei tudta nélkül írta alá az ingatlan tulajdonjogának átruházásáról szóló adásvételi szerződést, a vételár 23,7 millió dollár volt. Az ügyészség szerint az ügyletből az államnak több milliárd forint meg nem térült hátránya keletkezett, ugyanis a moszkvai ingatlan egy 2008-as értékbecslés alapján több mint 108 millió dollárt ért.

Az ügyészség Székely Árpádot hűtlen kezeléssel, Horváthné Fekszi Márta volt államtitkárt hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst és az értékesítési igazgatóját, Császy Zsoltot, valamint a cég akkori két vezető beosztású és egy beosztott munkatársát bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolja. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket. A tervek szerint a jövő héten Horváthné Fekszi Márta meghallgatásával folytatódik a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladásával kapcsolatos büntetőper. Várhatóan a jövő év első felében hoz első fokú ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék.

Forrás: Híradó.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.