Pesti Srácok

Nagy-Britannia kiléphet az EU-ból a bevándorlás szigorítása nélkül

Nagy-Britannia kiléphet az EU-ból a bevándorlás szigorítása nélkül

A brit külügyminiszter szerint Nagy-Britanniának akár arra is fel kell készülnie, hogy kilép az Európai Unióból, ha nem sikerül egyezségre jutnia Brüsszellel az EU-bevándorlás szigorításának kérdésében.

Philip Hammond, akivel a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap közölt szombaton interjút, kijelentette: a brit EU-tagság sorsa nem is a brit kormány kezében van, hiszen a kormányzó Konzervatív Párt tervei szerint erről majd népszavazással dönthetnek a brit választók.

Hozzátette: szeretné őszintén tudatni német kollégájával, hogy ha Berlin nem enged a bevándorlás kérdésében, akkor nem valószínű, hogy a britekkel el lehetne fogadtatni a jelenlegi helyzetet a 2017 végéig esedékes referendumon.

PestiSracok facebook image

A London által igényelt uniós reformok tárgyalási folyamata még az elején tart, de tárgyalni csak úgy szabad, ha "az ember készen áll arra is, hogy felkeljen az asztaltól és kivonuljon" - mondta Hammond. A The Daily Telegraph értelmezése szerint ez egyenes utalás arra, hogy a brit kormány kész lenne kilépni az Európai Unióból, ha nem jut megállapodásra Brüsszellel a bevándorlás ellenőrzésének kérdésében.

A brit kormány által igényelt migrációs szigorításokat azonban a legutóbbi sajtóértesülések szerint Németország elveti. A Der Spiegel című német hírmagazin minapi értesülése szerint Angela Merkel német kancellár akkor sem lenne hajlandó az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás London által követelt korlátozásának támogatására, ha Nagy-Britannia e korlátozások nélkül kilépne az EU-ból.

David Cameron brit miniszterelnök az elmúlt hetekben több nyilatkozatában is kijelentette, hogy a brit kormány álláspontja szerint nem lehet feltételek nélküli jognak tekinteni az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgást. A brit miniszterelnök a minap azt mondta, hogy a bevándorlás szigorításának kérdésében nem fogad el nemleges választ Brüsszeltől.

Philip Hammond a The Daily Telegraph által szombaton közölt interjúban azonban kijelentette: a német álláspont korántsem annyira merev, mint amire a Berlinből érkező "zajokból" következtetni lehetne. A brit külügyminiszter szerint London a jelenlegi EU-szerződések "kiterjesztett értelmezésére" fog törekedni, ami lehetővé tenné az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás szabályainak megváltoztatását az EU-szerződések Németország által kivihetetlennek minősített módosítása nélkül.

Hammond kijelentette: uniós kollégáinak nem akarná hivatalosan felvetni a Londonban lehetséges megoldásként felmerült EU-bevándorlási kvótarendszert, mert "ha az ember kimondja azt a szót, hogy kvóta, azonnal becsapódnak előtte az ajtók", vagyis ebben a kérdésben nyelvezetbeli elemek is nehezíthetik a helyzetet. Ezért inkább más mechanizmusokról lehetne tárgyalni, amelyek azonban ugyanahhoz az eredményhez vezetnek - mondta részletek nélkül a brit külügyminiszter.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?